A történelem visszavág

Washington/Bagdad. Washington jelentős hírszerzési támogatást nyújtott Bagdadnak a nyolcvanas években az iraki–iráni háború idején, miközben tudott annak lehetőségéről, hogy Irak harci gázokat vet be.

Erről tegnap számolt be a The New York Times. A lap egy akkori titkos programra utalva amerikai tiszteket idéz, akik szerint az amerikai katonai hírszerzés részletes információkkal látta el Irakot az iráni csapatmozgásokról, taktikai döntésekről és tervezett légitámadásokról. Állítólag hatvan amerikai tiszt vett részt e programban, jóllehet Washington mindig elítélte mustárgáz, szaringáz és más mérgesgázok iraki bevetését, főként az iráni határon fekvő Halabdzsa ellen 1988 márciusában. A programhoz jóváhagyását adta Ronald Reagan akkori elnök, George Bush alelnök (a jelenlegi elnök apja) és a nemzetbiztonságért felelős tényezők, köztük Colin Powell tábornok, a mostani külügyminiszter.

Ugyancsak amerikai sajtóértesülések szerint Oroszország és Irak 40 milliárd dollár értékű gazdasági megállapodást készül aláírni, annak ellenére, hogy az USA nagyszabású katonai műveletre készül Szaddám Huszein rendszerének megdöntése érdekében. A The Washington Post iraki és orosz hivatalos forrásokat idézve közölte: az 5 évre szóló megállapodás tervezete számos ágazatra kiterjed, a vegyipartól kezdve a villamosenergia-termelésen át a közlekedésig. „Oroszország mindig is a legfontosabb partnerünk volt, az is marad” – szögezte le Abbasz Halaf, Irak moszkvai nagykövete a lapnak adott nyilatkozatában. Nem kétséges, ez tovább nehezíti Washington igyekezetét, hogy a felsorakoztassa maga mögé Moszkvát is az Irak elleni fellépéshez. Egyébként Oleg Buklemesev, az orosz miniszterelnök közeli munkatársa azt mondta a lapnak, hogy a megállapodás gyakorlatilag kész, már csak alá kell írni, ami „nagyon hamar megtörténhet”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?