A török rendőrség Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának hétfő éjszakai átvizsgálása során az október 2-án rejtélyes körülmények között eltűnt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolására utaló nyomokat talált - jelentette kedden az NTV török hírtelevízió tudósítója biztonsági forrásokra hivatkozva.
A török rendőrség a szaúdi újságíró meggyilkolására utaló nyomokat talált
Az NTV a nap folyamán korábban arról számolt be, hogy a napokban létrehozott szaúdi-török nyomozócsoport hétfő éjszakai vizsgálata során a főkonzulátus épületében bizonyítékértékű anyagminták is előkerültek, így kedden ismét átvizsgálják a külképviseletet. A televízió egyúttal tudatta, hogy a főkonzulátus után - várhatóan még kedden - a konzuli rezidenciát is átnézik a hatóságok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.