A török államfő elítélte az ankarai merényletet

Ankara |

<p>Az ország egysége és békéje ellen intézett terrortámadásnak bélyegezte és mélyen elítélte az Ankarában szombaton elkövetett merényletet Recep Tayyip Erdogan török államfő.&nbsp;</p>

A köztársasági elnöki honlapon nyilvánosságra hozott közleményében Erdogan szolidaritásra és elszántságra szólította fel honfitársait, és azt ígérte, hogy a lehető leggyorsabban felkutatják és bíróság elé állítják az elkövetőket.  Helyi idő szerint tíz óra után néhány perccel, pár másodperces különbséggel két pokolgép robbant fel a török főváros központjában, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A szakszervezeti aktivisták és baloldali ellenzéki párttagok békés felvonulásának az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.  A török belügyminisztérium közlése szerint a helyszínen legalább 30 ember vesztette életét, 126 pedig megsebesült az előre hozott parlamenti választások előtt három héttel végrehajtott merényletben. A Hürriyet című török napilap úgy értesült, hogy a kórházba szállított súlyos sebesültek közül 17-et nem tudtak megmenteni az orvosok, így 47-re emelkedett a halálos áldozatok száma. "Bármiben gyökerezzen, bármi legyen az oka, célja vagy neve, elítélünk minden terrorcselekedetet és minden terrorista szervezetet, egyesülnünk kell, hogy szembeszálljunk vele" - hangoztatta a török államfő, aki "felelős viselkedésre" és a terrorizmus elleni állásfoglalásra kért minden török állampolgárt.  Erdogan megszakította isztambuli látogatását és visszaindult a fővárosba a merénylet hírére. Hasonlóképpen tettek az ellenzéki pártok vidéken kampányoló vezetői, Ahmet Davutoglu török miniszterelnök pedig lemondta a következő három napra tervezett programjait. Selahattin Demirtas, a kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vezetője rettenetes mészárlásnak és barbár támadásnak nevezte a merényletet, és párhuzamot vont közötte és a HDP júniusi diyarbakiri választási gyűlésén, illetve a Suruc városban júliusban elkövetett terrortámadás között. A HDP úgy hiszi, alapvetően ellene irányult az ankarai merénylet, mert a pokolgépek az ő menetoszlopuknál robbantak fel.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?