A Titan balesetében meghalt francia kutatónak is emléket állít a párizsi Titanic-kiállítás

oceangate

 Tíz év után látható ismét Párizsban a Titanic történetét megidéző nagyszabású kiállítás, amelynek egyik szervezője az a francia búvár és felfedező, Paul-Henri Nargeolet volt, aki júniusban hunyt el, amikor felrobbant a Titan nevű merülőhajó, amelynek fedélzetén turistákat kísérve az elsüllyedt óceánjáró roncsánál tette sokadik látogatását.

A 77 éves korában elhunyt tudósról külön megemlékeznek a kiállításon, amely néhány héttel a halála után nyílt meg. Azóta több mint 200 ezren keresték fel a Porte de Versailles kiállítócsarnokban a tárlatot, amelynek nyitva tartását a nagy érdeklődésre való tekintettel a hétvégén október 1-jéig meghosszabbították. A tárlat a Titanic több mint négyméteres makettjével kezdődik. A látogatók ezután valamelyik egykori utas beszállókártyájával a kezükben maguk is utazásra indulnak az angol partoktól, s csak a kiállítás végén tudhatják meg, hogy a dokumentumon feltüntetett név tulajdonosa túlélte-e a tragédiát, vagy pedig az 1517 áldozat között volt 1912. április 14-én éjjel, amikor az óceánjáró kevesebb mint három óra alatt elsüllyedt, miután egy jéghegynek ütközött.

 A kiállítás a tragikus sorsú óceánjáró gőzhajó történetét 260 eredeti, a tengerfenékről felhozott tárgyi lelettel, valamint a hajó néhány helyiségének, például első osztályú és fedélközi kabinoknak, folyósoknak, gépházi kazánoknak és mindenekelőtt a főlépcsőjének a rekonstrukciójával idézi fel. A kiválóan konzerválódott tárgyak között a porcelánoktól, mosdókagylótól és navigációs eszközöktől kezdve míves kristálypalackokon át az utasok személyes tárgyait is bemutatják, például szemüvegeket, pénztárcákat, ékszereket és különféle ruhadarabokat. A Titanic-kiállítás jelentős részben Paul-Henri Nargeolet munkájának, kitartásának és szenvedélyének a gyümölcse. A tudós a halálát megelőzően a Titanic tengeralatti kutatási programjának igazgatója volt.

Az egykori tengerésztiszt 1986-ban lett a francia mélytengeri kutatásokat végző intézet, az Ifremer által használt tengeralattjárókat üzemeltető cég, a Genavir vezetője, alig egy évvel azután, hogy 1985-ben a Robert Ballard amerikai tudós által vezetett csapat a francia kutatóintézettel együttműködve megtalálta a Titanic roncsait 3800 méter mélyen a tengerben.     

Ettől kezdve Paul-Henri Nargeolet a roncs látogatásának és az ott talált tárgyak felszínre hozásának szentelte életét, amiért hazájában csak Monsieur Titanicnak, azaz Titanic úrnak becézték. 1987 és 2010 között a nyolcból hat expedícióban részt vett, amelynek során több mint ötezer tárgyat hoztak a felszínre az Atlanti-óceán északi részén, Új-Fundland partjaitól nem messze fekvő roncsról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?