<p>A száműzetésben élő tibetiek világtalálkozóján a küldöttek arra kérték honfitársaikat, hogy ne folyamodjanak az önégetés eszközéhez a kínai uralom elleni tiltakozásként.</p>
A tibeti emigránsok világtalálkozóján az önégetések ellen szólaltak fel
Az indiai Dharamszalában mintegy 400 küldöttség vett részt a tibeti kérdésről tartott, pénteken befejeződött tanácskozáson. Ez a város a tibetiek szellemi vezetőjének, a dalai lámának a székhelye azóta, hogy 1950-ben elmenekült a kínai uralom alól.
A tibetiek emigráns parlamentjének elnöke az önégetés helyett azt javasolta, hogy dolgozzanak együtt a probléma megoldásán, és fokozzák az erőfeszítéseket ügyük világszintű támogatásának megszerzéséért.
2009 márciusa óta több mint 40 tibeti vesztette életét, mert a kínai uralom elleni tiltakozásul felgyújtotta magát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.