A terroristák második fegyvere a tömeghisztéria

Egy kínai közmondás arra tanít bennünket, azt kell kérdezni, mi az, amit az ellenségünk leginkább el akar érni, hogy megtegyünk. A bostoni robbantó nyilvánosságot akart kapni, válaszlépést, megtorlást akart kiprovokálni - írta Simon Jenkins, a cikk szerzője a brit lapban.

A három ember életét kioltó és mintegy 180-at megsebesítő merénylet elkövetői terroristák. De nem önmagában tettük teszi őket terroristává, hiszen hasonló támadások, esztelen gyilkosságok rendszeresen előfordulnak világszerte. A merénylet attól válik terrorizmussá, hogy az elkövetők a sajtó útján szócsövet kapnak: az öldöklés ezerszeresére felerősödik, a támadást újra és újra lejátsszák, elmondják és elemzik, minden lakásba eljut. A robbantás tömegpszichózist vált ki, amelynek keretében a társadalom újabb terrorcselekményeket vár, és drasztikus ellenlépéseket követel. Egy értelmetlen erőszakcselekmény ezáltal értelmet nyer - fogalmazott.    Kaphatott volna nagyobb "jutalmat" a bostoni robbantó annál, mint az, hogy Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök temetési ceremóniáját a bostoni merénylet fényében a biztonsági körülmények miatt átszervezték? Mintha Boston miatt London biztonsága hirtelen gyengült volna. Hasonlóképpen felmerült, hogy újragondolják a hétvégére tervezett londoni maraton megrendezését, az illetékeseknek cáfolniuk kellett, hogy az eseményt esetleg elhalasztják. David Cameron brit miniszterelnöknek és Boris Johnson londoni polgármesternek is meg kellett szólalnia az ügyben. A bostoni robbantó nem is kaphatott volna nagyobb nyilvánosságot.    Ahogy Joseph Conrad híres 1907-es kémregényében, A titkos ügynökben megírta: a pokolgépes merénylők igazi célja nem maga a gyilkolás, hanem a gyilkolástól való félelem megteremtése. Conrad szerint a terroristák félig győzelmet aratnának azzal, ha felbomlasztanák a régi erkölcsi rendet, amelyet ő liberális toleranciának nevezett - idézte a cikk szerzője.    A The Guardian cikke szerint a terrorizmus manapság abból nyeri erejét, hogy a Nyugat törvényen kívüli erőszakot alkalmaz megtorlásként. Önvédelme érdekében egy demokrácia más eszközöket is választhat, mint a dzsihádisták esztelen tombolása. Az Egyesült Államok ma azonban a terrorizmus elleni háborúról, amelyet korábban egy adott térségben folytatott, áttér a "területen kívüli" gyilkolásokra, vallatásokra és drónok útján történő likvidálásokra. Könnyen tűnhet úgy, hogy jogot formál az erőszak tetszőleges alkalmazására.    A cikk írója szerint ezzel az a baj, hogy azon vazirisztáni vagy jemeni falvak lakóinak, akiket pilóta nélküli repülőgépek megölnek, édes mindegy, hogy ők voltak-e a támadások tervezett célpontjai vagy sem. Éppúgy meghaltak, mint a bostoni robbantásos merénylet áldozatai. Conrad regényében a terroristák éppen ezt a kíméletlen bűnmegelőzési reakciót igyekeznek kiprovokálni. A The Guardian szerzője megjegyzi: ha Amerika jogot formál arra, hogy a levegőből terrort hintsen, akkor az iszlamisták is jogot formálnak ugyanerre a földön.    A terrorral kapcsolatos fokozott érzékenység mindenhol jelen van. A belbiztonság nemzetbiztonsággá vált, és amerikaiak millióinak ad munkát egy olyan országban, amelynek létét nem fenyegeti semmi.    A szerző szerint semmivel sem lehet elejét venni annak, hogy egyesek pokolgépet robbantsanak. Anarchisták, dzsihádisták és fanatikusok ezt teszik a dinamit feltalálása óta. Leginkább a szélsőséges csoportokon belüli csendes felderítési munkával lehet ellenük harcolni. El kell fogadni, hogy az élet és a mozgás egy szabad társadalomban kockázattal jár, különösképpen azokban az országokban, mint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, amelyek maguknak követelik azt a jogot, hogy megmondják, hogyan kell a világot kormányozni.    A The Guardian cikkírója méltatta, hogy Obama a bostoni kettős robbantás utáni első megnyilatkozásában nem ejtette ki a terrorizmus szót. (Jenkins a cikk megírásakor még nem tudta, hogy az amerikai elnök másnap már terrorcselekménynek minősíti a merényletet.) Mint írta, a terrorizmus réme tömeghisztériát kelt, és utalt rá, hogy ez történt a 2001. szeptember 11-ei, Amerika elleni dzsihádista repülőgépes merényletek után.    A cikk szerzője Margaret Thatcher temetésére utalva megjegyezte: a brit miniszterelnök akkor, amikor 1984-ben meg akarták gyilkolni, a legbátrabb módon járt el, ahogy csak egy politikus tehette. A merénylet után - amelyet ő megúszott, több barátja azonban meghalt - nem az volt az első dolga, hogy a biztonsági intézkedések fokozásáról szónokoljon. Ruhát váltott, megjelent egy konferencián, és beszédében alig ejtett szót arról, ami történt. A terrorizmust helyén kezelte. Thatcher példát mutatott a mostani kishitű, rettegő, túlbiztosított, kockázatot kerülő politikusoknak.    A terroristák azt akarják, hogy merényleteik nyilvánosságot kapjanak, és azokat megtorolják. Ehhez a tömegtájékoztatási eszközök jelentik számukra a szócsövet. Egy világ választja el egymástól azt a pokolgépes robbantást, amelyről a sajtó beszámol és azt, amelyikről nincs híradás. A bostoni merénylet esetében a sajtó nem szándékozott megtagadni a terrorizmustól a nyilvánosság éltető oxigénjét. Amikor Rick Nelson amerikai terrorizmus-szakértőt arról kérdezték a BBC adásában, hogy mi volt a robbantások jelentősége, tömören így felelt: az a tény, hogy itt mi most erről eszmecserét folytatunk - írta a The Guardian szerzője.