A tavalyi meghiúsult puccsra emlékeznek Törökországban

Ankara |

<p>Erdogan török államfő folytonos rendkívüli állapotot teremtett a puccsra hivatkozva.</p>

Az elvetélt katonai államcsínyre emlékeztek különböző rendezvényeken Törökországban. Kemal Kilicdaroglu, a legfőbb török ellenzéki pártnak számító Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője bírálta a kormányt, amiért akadályozza a hatalomátvételi kísérletkor történtek teljes feldolgozását. „Az elmúlt évben a jogi folyamatok egyre inkább eltávolodtak a törvényes keretektől. Tönkretették az igazságszolgáltatást és egy gyors normalizáció helyett folytonos rendkívüli állapotot teremtettek” – hangoztatta Kilicdaroglu a parlamentben. A török vezetésre utalva hozzáfűzte: azokat, akik a puccsistákat és támogatóikat az államapparátus legérzékenyebb részeibe telepítették, felelősségre kell vonni, különben nem lehetséges a történtek teljes feldolgozása. Ahmet Yildirim, a szintén ellenzéki kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) helyettes vezetője egy második államcsíny elkövetésével vádolta a kormányt, és sérelmezte a tömeges elbocsátásokat és őrizetbe vételeket. Recep Tayyip Erdogan vasárnap hajnalban, 1 óra 32 perckor mond beszédet a törvényhozásban, vagyis pontosan abban az időpontban, amikor egy évvel korábban a puccsisták lőni kezdték a parlament épületét. A török államfő az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint az ügyét támogató nacionalista ellenzéki Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) képviselői előtt szólal fel, mivel a CHP és a HDP bojkottálja a hajnali ülést. Törökország-szerte megemlékezéseket tartanak. Az újonnan bevezetett „demokrácia és egység” július 15-i nemzeti emléknap alkalmából a többi között ingyenessé tették a hétvégén a tömegközlekedést Isztambulban. Erdogan szombat este a hatalomátvételi kísérlet 249 halálos áldozatának tiszteletére emelt emlékművet avat fel a városban, a Boszporusz felett átívelő egyik hídnál. Isztambulban több ezren gyülekeztek a „nemzeti egység menetére”, hogy a Július 15-i mártírjai – korábbi nevén Boszporusz – hídhoz elérve részt vegyenek a szoboravatáson. Vasárnapra virradóra pedig úgynevezett demokrácia őrszolgálatba várják az utcákra a törököket. A török hadsereg egyes alakulatai 2016. július 15-én kísérletet tettek az államhatalom megdöntésére, utakat, hidakat szálltak meg, illetve lőtték a parlament és az elnöki palota épületét is. Az összecsapásokban hivatalos adatok szerint 249-en vesztették életüket, rajtuk kívül az államfő szerint 35 puccsista halt meg. A lakosság támogatásával a puccsot leverték, amelyet követően a török kormány rendkívüli állapotot vezetett be az országban, és azóta is keményen fellép az általa terrorszervezeteknek tekintett csoportok ellen. Az utóbbi egy évben a kormányzat átfogó tisztogatást hajtott végre az államapparátusban: mintegy 150 ezer tisztviselőt elbocsátottak vagy felfüggesztettek az állásából, 50 ezer embert pedig őrizetbe vettek a hadsereg, a rendőrség, a bíróságok, az egyetemi oktatók és más szektorok soraiból azzal a gyanúval, hogy közük lehetett a puccskísérlethez, amelynek kitervelésével Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot vádolja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?