A tálibok elfoglalták az elnöki palotát Kabulban

Afganisztán k

A tálib felkelők behatoltak az elnöki palotába Kabulban, és elfoglalták az épületet – közölték tálib parancsnokok vasárnap a Reuters hírügynökséggel.

Az afgán kormány egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a fegyveresek átvették az ellenőrzést a szigorúan őrzött épület fölött. Nem sokkal később viszont a tálibok azt is bejelentették, hogy kisvártatva az elnöki palotából kikiáltják az Afganisztáni Iszlám Emirátust a jelenlegi köztársasági államforma helyett.

Abdul Szattar Mirzakaval belügyminiszter a nap folyamán korábban arról beszélt, hogy a kabinet átmeneti kormánynak adja át a hatalmat, ám két tálib illetékes nem sokkal később közölte, hogy erről gyakorlatilag hallani sem akarnak, nem lesz átmeneti kormányzás, az iszlamista szervezet a hatalom teljes átadását várja el.

Asraf Gáni afgán elnök vasárnap elhagyta az országot. Ezt a nemzeti megbékélési tanács elnöke, Abdulla Abdulla korábbi külügyminiszter is megerősítette, s egyben bírálta is Gáni lépését, akit egyúttal exelnöknek nevezett. Elítélte az elnök menekülését Biszmilláh Hán Mohammadi védelmi miniszter is, aki a Twitteren azt írta, hogy az elnök és emberei „hátrakötözték a kezünket, majd eladták az országot”. „Isten verje meg Gánit és a bandáját!” – zárta üzenetét.

Amrullah Száleh alelnök a Twitteren bejelentette, hogy nem hajlandó együttműködni a tálibokkal. Híradások szerint az alelnök a Pancssír-völgybe utazott. Pancssír tartomány egyike azoknak, amelyek továbbra is a kormány uralma alatt állnak. Ezt a területet a tálibok 1996 és 2001 közötti országlásuk ideje alatt sem tudták bevenni, elsősorban a térség földrajzi adottságai miatt.

Hamid Karzai korábbi elnök a Facebookon azt jelentette be, hogy koordinációs tanács jön létre a hatalom békés átadása érdekében, s ennek rajta kívül Abdulla Abdulla és Gulbuddin Hekmatjár korábbi hadúr a tagja. Karzai a kormányerőket és a tálib csapatokat is arra kérte, előzzék meg, hogy zűrzavar alakuljon ki, és vegyék elejét az összecsapásoknak.

A tálibok az amerikai és nemzetközi erők végső kivonásának májusi kezdetekor indítottak általános támadást a kormányerők ellen, és az elmúlt bő egy hétben szélsebesen foglalták el az ország tartományi központjait, szinte egyetlen puskalövés nélkül; a legtöbb helyen a kormányerők egyáltalán nem vagy alig tanúsítottak ellenállást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?