A székely zászlót fogadta el Hargita megye zászlajaként a megyei önkormányzat

Zetelaka |

<p>A székely lobogót fogadta el a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként pénteken, Zetelakán tartott ülésén - közölte a Székelyhon.ro portál.</p>

A tanácsban többséggel rendelkező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciói támogatták a döntést, a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői tartózkodtak a voksoláson. A székelyföldi megye döntéshozó testületében kisebbségben lévő román tanácsosok azt kérték, hogy a - világoskék alapon arany sávot és a székely nap-hold jelképeket tartalmazó - lobogóra egy piros színű tölgyfalevél is kerüljön fel a románság jelképeként, javaslatukat azonban leszavazták.    A székely zászlót még pénteken ismét kitűzték Csíkszeredában a megyeházára. A jelkép korábban is ott lobogott az épület homlokzatán, de két hete eltűnt, anélkül, hogy erre az önkormányzat vezetői magyarázattal szolgáltak volna - emlékeztetett a portál.    Incze Csongor, Hargita megye tanácsának RMDSZ-es alelnöke a Székelyhonnak elmondta: nem tartja kizártnak, hogy a prefektus megtámadja a zászlóval kapcsolatos megyei határozatot, azonban mindaddig a székely lobogó ott marad a megyeházán. A zetelaki ülésen a képviselők ötféle elképzelés közül találták a székely lobogót a legmegfelelőbbnek arra, hogy Hargita megye hivatalos zászlója legyen.    Az MPP-frakció tartózkodását Thamó Csaba képviselő a portálnak azzal indokolta: nem értenek egyet azzal, hogy a székely zászlót bármely település is kisajátítsa. A helyi zászlók használatáról májusban elfogadott törvény szerint ugyanis két vagy több közigazgatási egységnek nem lehet azonos zászlaja. Thamó szerint a törvényhozók ezzel azt akarták meggátolni, hogy Székelyföldön mindenhol a székely lobogót fogadják el hivatalos zászlónak.    A Hargita megyei közgyűlés nem először hozott ilyen döntést: a testület már 2009-ben határozatba foglalta, hogy a székely zászló a megye jelképe, a Maros megyei táblabíróság azonban ezt a döntést 2012 szeptemberében jogerősen megsemmisítette.    A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) fogadta el saját szimbólumaként. A lobogó oly sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén egész Székelyföld szimbólumává nyilvánították. A román hatóságok az utóbbi években perek tucatjait indítva igyekeztek megakadályozni, hogy a közösségi jelképet a székelyföldi intézményekre is kitűzzék. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?