A szabadságpárti jelölt végzett az első helyen az előzetes eredmények szerint

Bécs |

<p>A szabadságpárti jelölt, Norbert Hofer 36,40 százalékkal végzett az első helyen a vasárnap rendezett osztrák államfőválasztáson az előzetes eredmények szerint.</p>

A második a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen lett 20,4 százalékkal, a függetlenként induló Irmgard Griss csaknem 18,5 százalékot ért el. A kormánypártok által indított két jelölt, a néppárti Andread Khol és a szociáldemokrata Rudolf Hundstorfer mintegy 11-11 százalékos támogatottsággal bírt. Az építési vállalkozó Richard Lugner 2,4 százalékot kapott.     Mivel az első fordulóban senki nem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét, négy hét múlva második fordulót tartanak, amelyen már csak az első fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelöltre, vagyis Norbert Hoferre és Alexander Van der Bellenre lehet majd voksolni.    A levélben leadott szavazatokat hétfőn számolják össze, így végleges eredmény aznap estére várható.    Werner Faymann osztrák kancellár csalódottságát és elkeseredettségét fejezte ki a választási eredmény miatt, amely szerinte világos figyelmeztetés a kormánynak. Faymann, aki az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöki tisztségét is betölti, kiemelte: nem tervez személyi változtatást, azonban párton belüli tárgyalásokat szorgalmaz.     Kiábrándítóként jellemezte a választási eredményt Reinhold Mitterlehner alkancellár, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke és úgy vélte, hogy a néppárti jelölt veresége az országban uralkodó politikaellenes hangulatra vezethető vissza.   Meglátása szerint ez az utolsó lehetőség, hogy a kormányzati munkát tartalmilag és formailag is újra tervezzék. "Nem gondolom, hogy széthullik a koalíció, ha levonjuk a szükséges konzekvenciákat" - közölte az alkancellár.     Mitterlhener az esetleges párton belüli személycseréről azt mondta, hogy ez nem oldana meg semmit.    Az ÖVP elnöke egyúttal élesen bírálta a választás előtti közvélemény-kutatásokat, amelyek alapján a néppárti jelölt az utolsó előtti helyen állt. Úgy vélte, hogy ezek a felmérések csak erősítették azokat, akik taktikusan szavaztak, így szerinte a "párt a bécsi választások után másodjára is áldozatául esett a kutatásoknak".     Michael Häupl bécsi tartományi vezető, szociáldemokrata politikus "mélyen megdöbbent" a választási eredményen, amely szerinte kormányellenes kritika. Häupl szerint a választás biztosan következménnyel jár majd, azonban úgy vélte, hogy ezek nem személyi változások lesznek.    Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományi vezető, néppárti politikus meglepőnek nevezte a választási eredményt és az osztrák kancellár által folytatott "halogatás és elrejtőzés" politikáját hibáztatta a választások kimeneteléért. Úgy vélte, hogy a választók nagy része taktikai megfontolásból döntött.     A stájerországi tartományi vezető, a néppárti Hermann Schützenhöfer szerint ez a "fájdalmas vereség utolsó figyelmeztetés" a kormánynak, végérvényesen megoldást kell találnia a nyugdíj, a munkahelyteremtés és az oktatás kérdésében.     Josef Pühringer felős-ausztriai tartományi vezető, szintén néppárti politikus szerint nem lehet a vereséget a pártelnök, Mitterlehner számlájára írni. Úgy vélte, a néppárti jelölt gyenge szereplésének oka, hogy a társadalom középrétege jobbra tolódik. Egyúttal nehezményezte, hogy a néppárti belügyminiszter épp az államfőválasztási kampány közepén távozott a kormányból.    Az előzetes eredmények szerint a választási részvétel nagyjából 60 százalék volt, tehát magasabb, mint hat évvel ezelőtt, amikor 54 százalék ment el szavazni.     Norbert Hoferre a legtöbben Burgenlandban voksoltak, itt mintegy 43 százalékos támogatottságot ért el. Szülőfalujában Pinkafőn (Pinkafeld) több mint hatvan százalékot kapott. A legkevesebben Bécsben szavaztak a szabadságpárti jelöltre, itt alig harminc százalékot szerzett.    A Zöldek által támogatott Van der Bellenre Bécsben voksoltak a legtöbben, mintegy 32 százalékot kapott. A legkevesebb szavazót Burgenlandban szerezte, itt alig 13 százalékot ért el.     A független Grissre a legtöbben Stájerországban adták le a voksukat, itt a szavazatok 24 százalékát kapta. Legkevesebben, vagyis a szavazók 12 százaléka Burgenlandban támogatta.     A szociáldemokrata Hundstorfert Burgenlandban favorizálták leginkább, ott 17,5 százalékot kapott, Vorarlbergben azonban mindösszesen 4,4 százalékot ért el.     A néppárti Khol a legjobb eredményt, 14 százalékos támogatottságot Alsó-Ausztriában kapta, a legkevesebbet, 5,7 százalékot Bécsben.     Az építési vállalkozó Lugner is Alsó-Ausztriában támogatták a legtöbben, itt 2,8 százalék szavazott rá, Burgenlandban és Felső-Ausztriában alig kapott két százaléknyi szavazatot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?