A Shell kivonul az oroszországi olaj- és gázüzletből

Shell k

A Shell fokozatosan kivonul az oroszországi kőolaj- és földgázüzletből, összhangban a brit kormány azon új irányelveivel, amelyeket az Ukrajnában indított orosz hadműveletre válaszként hozott – közölte kedden a brit olajpari konszern.

A közlemény szerint első lépésben a Shell azonnali hatállyal felhagy az orosz nyersolaj-vásárlásokkal, bezárja oroszországi benzinkútjait, illetve a repülőgép-üzemanyagok és kenőanyagok árusításával foglalkozó üzletágát.

Ben van Beurden, a konszern elnöke ugyanakkor figyelmeztetett, hogy tekintettel az alternatív források földrajzi elhelyezkedésére és elérhetőségére, akár hetekig is eltarthat, míg a kieső orosz nyersolajat pótolni tudják.

„Ez összetett feladat, amely kormányok, energiaszolgáltatók és fogyasztók tevékenységének összehangolását igényli majd” –mondta.

„Ezek a társadalmi változások világítják meg annak dilemmáját, hogy Ukrajnában elkövetett atrocitásai miatt nyomást gyakoroljanak az orosz kormányra, ugyanakkor szavatolják Európa stabil és biztonságos energiaellátását” – közölte van Beurden. „Végtére a kormányok feladata, hogy döntsenek ebben a rendkívül bonyolult egyensúlyban” – tette hozzá.

Az Egyesült Királyság kedden bejelentette, hogy 2022 végéig fokozatosan leállítja az orosz olajimportot.

Oroszország a világ harmadik legnagyobb kőolajtermelője, az Egyesült Államok Energiainformációs Ügynöksége (EIA) szerint a globális kínálat több mint 10 százalékát adja. Exportja a világpiac 7 százalékát teszi ki, amelynek mintegy 60 százaléka Európába irányul, így a kontinens vonakodik csatlakozni az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz. Az Exxon Mobil Corp., a BP PLC és a Shell PLC a múlt héten jelentette be, hogy tervezi kivonulását az oroszországi tevékenységekből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?