A pozsonyi csata emlékművét avatták fel Zalaegerszegen

Zalaegerszeg |

<p>Egy szinte elfeledett történelmi győzelem, a 907-es pozsonyi csata előtt tisztelegve avattak emlékművet szerdán Zalaegerszegen, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség zalaegerszegi szervezete kezdeményezésére.</p>

A Hadnagy György iparművész által faragott és Pelényi Gyula építész által tervezett emlékmű létrehozását cégek és más szervezetek mellett a Zalai Polgári Körök egyesülete és a város önkormányzata is támogatta. Az avatáson hagyományőrző íjászok és baranta harcosok is részt vettek, s koszorút helyezett el mások mellett Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott és Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester.

Paál István, a két kezdeményező szervezet elnöke felidézte: 2006-ban fogalmazódott meg az ötlet, hogy a győztes csata 1100. évfordulójáról emlékművel is megemlékezzenek. Egy évvel később Rajkán kopjafát, majd emléktáblát is elhelyeztek, az emlékművet pedig Ausztriában állították volna fel, de végül Zalaegerszegen találtak neki helyet.

Az ünnepi szónok kifejtette: az Árpád fejedelem által vezetett, mintegy 40 ezres magyar csapatnak több mint 100 ezer emberből álló egyesített német sereggel kellett szembeszállnia. Zseniális hadszervezéssel, a két és félszeres túlerő ellenére a magyarok megsemmisítették az ellenfél dunai hajóhadát és elpusztították a seregét, a bajor királynak is menekülnie kellett. Árpád ebben az ütközetben súlyos sérülést szenvedett, s ez nem sokkal később a halálát is okozta - mondta Paál István.

Történelmi források szerint a honfoglalás után a magyar törzsek által birtokolt terület megközelítette az Enns folyó vidékét, s hogy visszaszorítsák a honfoglalókat, a bajorok, vagyis a Keleti Frank Királyság döntő csapást akart mérni a magyarokra. A csata azonban a bajorok megsemmisítő vereségével végződött, míg a magyarok ezzel újabb területeket nyertek az Enns folyóig, amely 955-ig a magyar terület határa lett.

A 907 júniusában zajlott pozsonyi csata a felvonuló seregek létszáma miatt a kora középkor egyik legjelentősebb ütközete, de egyben a magyar honfoglalást lezáró sorsdöntő csata és az első honvédő hadművelet is volt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?