A Pentagon tagadja, hogy hírszerzési információkkal segítené orosz tábornokok meggyilkolását

John Kirby

Az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint csütörtök este cáfolta azt az értesülést, miszerint az Egyesült Államok hírszerzési információkkal segítené Ukrajnát orosz tábornokok meggyilkolásában.

John Kirby, a Pentagon szóvivője világossá tette, hogy az Egyesült Államok megoszt hírszerzési információkat Ukrajnával, „hogy segítsen megvédeni az országukat”, de nem szolgáltat információt a hadszíntéren lévő orosz főtisztek hollétéről, és nem vesz részt a döntéshozatalban sem, hogy az ukrán fegyveres erők kit vegyenek célba.

Az NBC amerikai televíziós csatorna csütörtöki híradása szerint az ukrán haderő az Egyesült Államoktól kapott hírszerzési adatoknak köszönhetően tudta elsüllyeszteni a Moszkva hadihajót, a fekete-tengeri orosz flotta zászlóshajóját április közepén. Az NBC szerint az ukrán hadsereg adatokat kért egy hajóról a Fekete-tengeren, és az amerikai hírszerzés azonosította a Moszkvát, és megadta az ukránoknak a pontos pozícióját is.

A The New York Times című napilap pedig - szintén csütörtökön - cikkének címében is azt emelte ki, hogy az amerikai hírszerzés információkkal segíti az ukrán haderőt orosz tábornokok meggyilkolásában. A lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva közölte információit, konkrétan megnevezve a likvidált tábornokok számát is.  

Az AFP francia hírügynökségnek pénteken egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes cáfolta, hogy olyan információkat szolgáltattak volna Ukrajnának, amellyel azonosították a Moszkva nevű hadihajót. „Nem adunk át konkrét hajók megcélzásához alkalmas információkat. Olyan információkkal látjuk el őket, amelyekkel jobb képet kapnak a Fekete-tengeren lévő orosz hajók jelentette fenyegetésről, hogy fel tudjanak készülni a tengeri támadások kivédésére” – fogalmazott a neve mellőzését kérő tisztviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?