A Pegasus kémprogram betiltását követeli az EU-ban az Európai Újságíró Szövetség

Pegasus-ügy

Az Európai Újságíró Szövetség (AEJ) pénteken az izraeli NSO kiberbiztonsági cég Pegasus nevű kémprogramjának uniós behozatali tilalmát követelte Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett nyílt levelében.

Az AEJ mindemellett hivatalos vizsgálatot szorgalmazott annak feltárására, hogy a kémprogramot, illetve más elektronikus megfigyelési formákat milyen mértékben alkalmaztak az uniós tagországokban.

Az újságírói szövetség követelte az olyan eljárások tilalmát, amelyek célja – mint fogalmazott – a másként gondolkodók megfélemlítése.

Saia Tsouasidou, az AEJ elnöke kijelentette, hogy az újságírók ellen elkövetett gyilkosságok, így a Peter R. de Vries ismert holland bűnügyi riporter ügyének feltárása mellett az Európai Uniónak a Pegasus-botrányt hasonlóan komolyan kell vennie, különös tekintettel az újságírók és szabad sajtó védelmére, ami elengedhetetlen a demokrácia működése érdekében.

Egy 17 médiaszervezet által vasárnap nyilvánosságra hozott, a párizsi székhelyű Forbidden Stories nevű újságírócsoport által összehangolt nyomozás szerint különböző országok kormányai az NSO Group nevű izraeli kibercég programjával újságírók, aktivisták és kormánytisztviselők telefonjait próbálták meg feltörni, vagy törték fel sikeresen megfigyelés céljából.

Az NSO vasárnap közleményt adott ki, amelyben elutasította a jelentést, azt állítva, hogy az „tele van téves feltételezésekkel és alá nem támasztott elméletekkel”. Az izraeli cég egyúttal közölte: a terméket csakis azzal a szándékkal hozták létre, hogy segítsék a hírszerzés és a bűnüldöző szervek munkáját a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?