Pegasus vs. ellenzék

A nemzetközi, határokon átnyúló, globális terrorizmus, pontosabban az ellene folyó harc nem kívánt mellékkövetkezménye az lett, hogy terrorizmus gyanújával, vagy ahhoz bármilyen módon való kötődésnél fogva több állam nemcsak gyanús személyeket figyelt meg, hanem újságírókat is. A „szokás” precedenssé vált, az autoriter, fél-autoriter rendszerek pedig azóta hivatkoznak hasonló okokra, ha fel-felröppen ennek kapcsán valamilyen nemzetközi tiltakozás. Viszont ennél is bosszantóbb, és kérdéseket vet fel, hogy egyes országok, rezsimek, látszólag különösebb indok nélkül, miért határoznak úgy, hogy ellenzéki politikusokat, újságírókat, kormánytisztviselőket figyelnek meg szofisztikált titkosszolgálati eszközökkel, például az Európai Unióban.

Két évvel ezelőtt ezért is kavart nemzetközi botrányt, amikor kiderült, egy izraeli kémszoftver használatával több európai ország vezetőjét, médiamunkásokat figyeltek meg. A botrány első epizódjával még 2016-ban találkozhattunk egy, az Egyesült Arab Emírségben történt lehallgatási botrány kapcsán, ahol is emberi jogvédőket figyeltek meg. Az ezt követő nyomozás során, amelyből 2020-ban a Pegasus-projekt született, kiderült, hogy nem egyszerűen megfigyeltek egyes személyeket Európában, de több tagállam, köztük például Németország és Magyarország, meg is vette és használja a Pegasusnak elkeresztelt kémszoftvert.

A történet részletei innentől már ismertek, több uniós országban mélyreható nyomozás indult a megfigyelésekkel kapcsolatban. Az Orbán-kormány előbb tagadásba temetkezett, majd terelt és maszatolt. Jelenleg több tucat per folyik annak kapcsán, milyen jogon történtek a megfigyelések, milyen információkhoz jutottak a szervek, milyen adatokat tárolnak. A botrányt követően több belső vizsgálat indult, rendszerint minden különösebb eredmény nélkül. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata például felmentette az állami szereplőket bármiféle visszaélés gyanúja alól, a vizsgálatok anyagát pedig 2050. december 31-ig titkosította.

Ez a történelem, a mindennapi valóság az, hogy a magyar kormány minden jogilag elfogadható indok nélkül, csupán saját paranoiájából és a folyamatos győzelmi kényszerből kiindulva egyre kevésbé válogat az eszközökben. Ami szintén riasztó, hogy uniós szinten a tiltakozás előbb elakadt, majd fokozatosan fura fordulatot vett. Hogy a kémszoftverek használatát komolyabb szabályozás alá tudják rendeli az unióban, az Európai Bizottság, illetve az Európai Tanács támogatása is kellene, viszont ezekben a bizottságokban ott ülnek a Pegasus-botránnyal kapcsolatba hozható országok képviselői is.

A készülő Európai Médiaszabadság Törvény (EMFA) lehetőséget adhatott volna legalább az újságírók megfigyelésének szigorúbb szabályozására, viszont az eredeti elképzelést fokozatosan elkezdték felvizezni. A készülő törvény egyik cikkelye tiltaná az újságírók mobiltelefonjának és számítógépének megfigyelését, lehallgatását. Viszont azóta napvilágra kerültek olyan információk is, hogy Franciaország azt javasolja, „nemzetbiztonsági okokból” mégis meg lehessen figyelni újságírókat kémszoftverekkel is. A francia kezdeményezést egyebek mellett Németország, Hollandia, Csehország, Görögország és Luxemburg is támogatja. Így amíg egyik nap az unió kész nekimenni a techóriásoknak az uniós polgárok adatainak biztosítása végett, másnap már olyan elképzelésekről tárgyal, amelyek az unión belül egyre inkább elmossák a privát szféra falait és ellenőrzési jogokat kíván biztosítani úgy, hogy a tagállamok között, több kormány is saját belpolitikai céljaira használja fel az ország hírszerző szolgálatait.