A nőket már elfogták

Tikrít. Amerikai fogságba került a megdöntött iraki rezsim második számú vezetőjének, az ellenállás szervezésével vádolt Izzat Ibrahim ad-Dúri volt alelnöknek egyik felesége és lánya, éppen a brit külügyminiszter meglepetésszerű bagdadi látogatása idején.

Tikrít. Amerikai fogságba került a megdöntött iraki rezsim második számú vezetőjének, az ellenállás szervezésével vádolt Izzat Ibrahim ad-Dúri volt alelnöknek egyik felesége és lánya, éppen a brit külügyminiszter meglepetésszerű bagdadi látogatása idején. Ad-Dúri feleségét és lányát, valamint orvosának fiát szerdán vették őrizetbe informátoroktól származó értesülések alapján Szamarra városában. Mindhármójuk kihallgatása megkezdődött – jelentette be Bill MacDonald ezredes, a 4. amerikai gyalogos hadosztály szóvivője, hozzátéve: nem kaptak olyan értesülést, amely szerint az állítólag súlyos beteg ad-Dúri a környéken bujkálna. A 61 éves ad-Dúri, az iraki Forradalmi Parancsnoki Tanács volt alelnöke fejére a múlt héten tűzött ki 10 millió dolláros vérdíjat az amerikai–brit koalíció. Az őrizetbe vételekről szóló bejelentés egybeesett Jack Straw brit külügyminiszter váratlan bagdadi látogatásával, amelynek időpontját biztonsági okok miatt nem tették közzé. Straw sajtóértekezletén annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az erőszak csillapodni fog, ahogyan a hatalom fokozatosan átkerül az irakiak kezébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?