Budapest. A doni tragédiára emlékeztek tegnap az áttörés 60. évfordulóján a budai Várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán található emlékműnél.
A nemzet tragédiája volt
Budapest. A doni tragédiára emlékeztek tegnap az áttörés 60. évfordulóján a budai Várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán található emlékműnél. „Talán nincs olyan család Magyarországon, amely ne veszített volna el egy apát, egy fiút, egy testvért vagy egy barátot a magyar történelem nemzetet próbáló háborújában” – hangsúlyozta az intézet főigazgatója. Holló József dandártábornok emlékeztetett arra, hogy a Don-kanyarban 60 évvel ezelőtt ezen a napon mínusz 30 és 40 fokot mutatott a hőmérő. A katonák emberek maradtak a hideg orosz télben és az embertelenségben is. Horváth Gyula dandártábornok, a doni események túlélője idézte fel, hogy 60 évvel ezelőtt ezen a napon törte át a második magyar hadsereg vonalát a téli ruházattal, harckocsikkal és hatalmas tüzérséggel felszerelt szovjet hadsereg. „Védekeztünk és csaknem 130 ezer bajtársunk veszett el az egyenlőtlen harcban” – mondta a túlélő. Ezután Csuka Tamás dandártábornok, protestáns tábori püspök mondott emlékimát, majd a helyszínről származó földet szórtak szét az emlékmű előtt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.