A német rendőrszakszervezet elnöke zavargásokra és erőszakra számít szilveszterkor

A német rendőrszakszervezet elnöke zavargásokra és erőszakra számít szilveszterkor, és azt mondta, hogy a politikusok nem tudták megakadályozni a várható zűrzavart.

Jochen Kopelke a Rheinische Post című napilap csütörtökön megjelent cikkében kijelentette: „A tavalyi berlini erőszakos cselekmények óta mindenki tudja, hogy valami elromlott a társadalmunkban. Erre egyszerűen reagálnunk kell”. Hozzátette, hogy idén a rendőrség tömegesen lesz jelen a potenciális gócpontoknál.

Németországban szilveszteri tűzijátékot csak az év utolsó három napján lehet legálisan nyilvánosan vásárolni, és csak egy bizonyos fokozatig.

„A politikusok cserbenhagytak minket” – állította Kopelke. „Miért nem adnak végre jogi eszközöket, hogy következetesen felléphessünk az erőszakos cselekményekben résztvevőkkel szemben? És miért nem tiltottuk be szilveszterkor a tűzijátékok árusítását, ahogy az év többi napján is?” – folytatta a szakszervezeti elnök.

Tavaly az utcákon a szokásos súlyos tűzijátékok mellett Berlin és más nagyvárosok egyes negyedeiben sok petárdát dobáltak és egyéb támadásokat követtek el rendőrök, tűzoltók és mentősök ellen. Az incidensek országos felháborodást váltottak ki.

Berlinben „az elmúlt évtizedek” legnagyobb szilveszteri rendőrségi akciójára kerül sor az év végén – közölte Barbara Slowik fővárosi rendőrkapitány a dpa német hírügynökséggel. Más városokban is nagy rendőri kontingensek szavatolják majd a biztonságot – tette hozzá a nyilatkozó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?