A német kancellár megerősítette hazája elkötelezettségét a balti NATO-szövetségesek védelme mellett

Olaf Scholz

Olaf Scholz német kancellár pénteki észtországi látogatásán megerősítette: hazája elkötelezett a balti NATO-szövetségesek védelme mellett egy ellenük irányuló esetleges támadás esetén.

Scholz mindemellett nyitva hagyta azt a kérdést, hogy pontosan hány német katonát készülnek Litvánia területén állomásoztatni egy korábbi ígéret alapján, miszerint egy 3–5 ezer fős dandárt küldenek a balti országok védelmére.

„Továbbra is kényes a biztonsági helyzet itt, a Baltikumban, a NATO keleti szárnyán” – jelentette ki a szociáldemokrata politikus észt, lett és litván hivatali kollégái oldalán.

„Hogy ismételten világossá tegyük: készek vagyunk minden négyzetcentiméternyi NATO-területet megvédeni bármilyen támadással szemben” – hangoztatta Scholz. Mint mondta, a szükséges lépéseket előkészítették. „A német hadsereget következetesen Közép- és Észak-Európa védelmére alakítjuk át” – tette hozzá.

Scholz mindemellett arról biztosított mindenkit, hogy az Ukrajnának szállított német fegyvereket nem fogják bevetni Oroszország területén.

A német hadsereg 2022 őszétől fogva tartja készenlétben a Vorpommern nevű dandárt Litvánia védelmére. Ugyanakkor Litvániában eddig mindössze egy harcálláspontot építettek ki, amelyben mintegy 20 katona teljesít szolgálatot. A létesítmény arra szolgál, hogy ott fegyvereket és egyéb hadfelszerelést tartsanak készenlétben. Szükség esetén így tíz napon belül képesek átvezényelni a katonákat Németországból. Ezenfelül további 760 német katona szolgál Litvánia területén egy német vezetésű NATO-harccsoportban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?