A NATO már a jövő év elején összehívná a NATO–Oroszország Tanács ülését

Jens Stoltenberg

Készen áll Oroszországgal az érdemi párbeszédre, amelynek szellemében a lehető leghamarabb, már a jövő év elején össze kívánja hívni a NATO–Oroszország Tanács ülését – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár újságíróknak nyilatkozva kedden.

Jens Stoltenberg Nicolae Ciuca román miniszterelnökkel folytatott brüsszeli megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a feszültség csökkentésére és a fenyegetés megszüntetésére vonatkozó felszólítások ellenére az orosz csapatösszevonás folytatódik az ukrán határon.

„Nagyon magas ára lehet bármifajta orosz fellépésnek Ukrajnával szemben” – fogalmazott a NATO-főtitkár.

A főtitkár közölte: a NATO felméri az orosz intézkedések következményeit a szövetséges országok biztonságára, és ahogyan korábban is, fellép a közös védelem mellett.

Kiemelte: a tagállamok megközelítése Oroszországot illetően az elrettentésre és a védelemre helyezi a hangsúlyt, de hangsúlyozza a párbeszéd fontosságát. „A NATO és Oroszország közötti párbeszédnek tiszteletben kell tartania az európai biztonságot jelentő alapelveket, figyelembe kell vennie a tagországok aggodalmait és a szövetségesek jogát a NATO területének védelmére” – mondta.

„A NATO nem köt kompromisszumot a tekintetben, hogy megvédhesse szövetségeseit. És nem köt kompromisszumot a tekintetben sem, hogy az európai országok, köztük Ukrajna a saját útját járhassa” – fogalmazott.

A főtitkár kijelentette: a katonai szövetség kiáll Ukrajna önállósága és területi egysége mellett, és támogatja Kijev azon jogát, hogy szabadon megválaszthassa az ország jövőjének irányát.

A NATO a politikai és gyakorlati szempontból is szoros kapcsolat kialakításában érdekelt Oroszországgal – tette hozzá Jens Stoltenberg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?