Robert Mueller
A Mueller-vizsgálat részleteit hamarosan közzéteszi az amerikai igazságügyi miniszter
Heteken belül közzé tervezi tenni a Mueller-vizsgálat egy nyilvános verzióját William Barr amerikai igazságügyi miniszter - közölte kedden egy amerikai igazságügyi tisztviselő.
William Barr vasárnap küldte el az amerikai képviselőháznak a Donald Trump amerikai elnök kampánycsapata és Oroszország közti esetleges összejátszásról szóló vizsgálat összegzését. A Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság főbb megállapításait összefoglaló, Barr által összeállított dokumentum szerint nem történt összejátszás, Trump nem akadályozta az igazságszolgáltatást. Mueller nem mentette fel az elnököt ennek gyanúja alól, de William Barr és helyettese, Rod Rosenstein arra a következtetésre jutottak: nincs elegendő bizonyíték arra, hogy az elnök bűncselekményt követett volna el.
Az igazságügyi miniszter mindazonáltal közölte azt is: több időre van szüksége ahhoz, hogy megállapítsa, a vizsgálatból milyen információkat hozhat még nyilvánosságra.
Az igazságügyi tisztviselő hozzátette: nincsenek arra vonatkozó tervek, hogy a jelentés egy előzetes példányát elküldjék a Fehér Háznak.
A Mueller-bizottság bizalmas jelentésének egyes részletei titkos meghallgatásokból származnak. Az amerikai szövetségi törvények általában tiltják, hogy ilyen típusú információkat nyilvánosságra hozzon a kormány. A teljes jelentésben továbbá folyamatban lévő bűnügyi nyomozásokkal kapcsolatos információk is vannak.
William Barr összegzését Donald Trump politikai győzelemnek értékelte, de a demokraták gyanakvóan tekintenek arra, hogy Barr miként állította össze összefoglalóját a vizsgálatról. Ezért azt követelik tőle, hogy egy héten belül adja át nekik a teljes jelentést, az FBI pedig adjon teljes körű tájékoztatást a Mueller-bizottság megállapításairól.
Kongresszusi és hatósági források szerint egyelőre egyetlen bűnüldöző ügynökség sem jelezte azt, hogy tájékoztatást tervez adni a törvényhozásnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.