A megcsalás már nem fő válóok

London |

<p>A félrelépés már nem fő oka a válásoknak, a hírességek hűtlenkedési elfogadhatóbbá tették a csapodárságot a "közemberek" számára - erre jutottak egy brit tanulmány szerzői.</p>

A Grant Thornton házassági tanácsadó cég emberi kutakodtak a témában mintegy száz családjogászt kérdezve. Kiderült, hogy a válók leginkább a szerelem elmúltát, az egymástól való elhidegülést hozzák fel döntésük okaként, ennek "népszerűsége" 27 százalékos. A hűtlenség még tavaly is az első számú válóok volt, az idén a váló pároknak csak a 25 százaléka nevezte meg.
Angliában és Walesben egyébként 1974 óta nem volt olyan kevés válás, mint mostanság, ám ennek oka nem a házasságok "jósága", hanem csökkenése, mivel egyre kevesebb pár köti össze életét esküvővel. A válások ritkulásában az is közrejátszik, hogy jó néhány pár a gazdasági visszaesés miatt halogatja a dolgot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?