A még be nem oltott amerikaiak többsége nem akar oltást

koronavírus-vakcina

Az eddig be nem oltott amerikaiak többsége nem akar oltást, csupán 16 százalékuk felelte egy friss felmérés során, hogy valószínűleg beadat magának koronavírus elleni vakcinát, és mindössze három százalék válaszolta, hogy biztosan beoltatja magát – adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség.

Az Egyesült Államok lakosságának 43 százaléka még nem kapott egyetlen oltást sem. A felmérést az AP a NORC Center for Public Affairs Research intézettel közösen végezte.

A megkérdezett beoltatlan felnőttek 35 százaléka válaszolta azt, hogy valószínűleg a jövőben sem kér oltást, 45 százaléka pedig határozottan állította, hogy nem fogja beoltatni magát.  

A felmérés szerint az iskolázottabbak körében élénkebb az oltakozási kedv. Míg az érettségivel nem rendelkezők 30 százaléka zárkózik el a vakcináktól, addig az érettségizetteknek csak 18 százaléka elutasító.      

A két nagy politikai párt – a republikánusok és a demokraták – hívei között még jelentősebb a különbség. A republikánus szavazók 43 százaléka felelte, hogy biztosan, vagy valószínűleg nem oltatja be magát, míg a demokrata párt híveinek csupán 10 százaléka ugyanennyire elutasító.

Emlékezetes, hogy Donald Trump előző, republikánus párti amerikai elnök maga is megfertőződött koronavírussal, ám hamar felépült és arra biztatta a lakosságot, hogy „ne féljen a vírustól.”

A felmérés kitért arra is, hogy a beoltatlan amerikaiak 64 százaléka alig, vagy egyáltalán nem bízik abban, hogy a vakcinák hatásosak a koronavírus különféle változatai, így a delta variáns ellen. A beoltottaknak viszont a 86 százaléka valamennyire mindenképpen bízik a vakcinák hatásosságában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?