A maláj szakértők Hollandiának adták át a fekete dobozokat

New York |

<p>Malajziai szakértők holland kollégáiknak adták át az öt napja Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító fekete dobozait - közölte szerdára virradóra a holland külügyminisztérium.</p>

Tájékoztatásuk szerint az MH17-es járat két fekete dobozát a kijevi repülőtéren kapta meg a katasztrófa kivizsgálását irányító holland biztonsági hivatal (OVV). A repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket ezután a nagy-britanniai Farnboroughba viszik, ahol le tudják olvasni a berendezések által tárolt adatokat, és megpróbálnak fényt deríteni a katasztrófa pontos okára. A holland minisztérium szerint az OVV képviselői több ország szakértőivel együtt, egy belga katonai géppel fogják Farnboroughba szállítani őket.

A fekete dobozokat keddre virradóra adta át Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett donyecki népköztársaság miniszterelnöke saját hivatalában maláj szakértőknek. A két fél az átadást rögzítő jegyzőkönyvet is aláírt. A maláj fél ebben ígéretet tett arra, hogy a berendezéseket megvizsgálhatják a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői is. 

Mohamed Sakri ezredes, a maláj nemzetbiztonsági tanács tagja azt mondta, hogy mindkét fekete doboz jó állapotban van. Szakértők azonban nem tartják valószínűnek, hogy a bennük tárolt információkból következtetni lehet majd arra is, hogy kik lőtték le a gépet.

A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár - életét vesztette. Kijev és a nyugati országok szerint a Moszkva-barát lázadók lőtték le a gépet egy, Oroszországtól beszerzett Buk típusú föld-levegő rakétával. A szakadárok ezt cáfolják, és Moszkvához hasonlóan az ukrán hadseregre próbálják hárítani a felelősséget a történtekért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?