A magyarok elleni bűnök feltárására szólította fel a szerbeket három vajdasági magyar pártvezető

Belgrád |

<p>A délvidéki magyarok ellen a második világháború vége előtt elkövetett bűnök feltárására és beismerésére szólította  fel a szerbeket három magyar pártvezető a szerb államfőnek, miniszterelnöknek és parlamenti elnöknek írt közös levelében.</p>

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDK) és Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége elnöke azokról az 1944-es és 1945-ös atrocitásokról írt, amelyeknek megfogalmazásuk szerint több ezer magyar polgári áldozatuk volt. Mint írják, a VMDK, a magyar nemzeti közösség első politikai szervezeteként, amely közvetlenül a többpártrendszer bevezetése után jött létre, már 1990-ben kezdeményezte a szerbiai, a vajdasági és a Magyar Tudományos Akadémiánál, hogy kezdjék meg az említett események kivizsgálását, ám az elmúlt két évtized semmilyen eredményt sem hozott, noha egyes történelmi sebek felett sem a tudománynak, sem a politikának nem lenne szabad könnyedén átsiklania.
    A Boris Tadichoz, Mirko Cvetkovichoz és Slavica Djukic-Dejanovichoz intézett közös levél részletesen kifejti, milyen - eddig eredménytelen - kísérletek történtek az esemény tisztázására. Kitér a szerb sérelmekre is - azokra a bűncselekményekre, amelyeket magyar katonák és csendőrök követtek el 1941-1942 telén Újvidéken és Nyugat-Bácskában polgári lakosok ellen.
    A szerzők szerint azonban a "hideg napokról" szóló, Cseres Tibor regénye alapján Kovács András által rendezett film szembesítette a magyarokat katonáik és csendőreik bűneivel. "Ez volt az első lépés a történelmi megbékélés felé, de a másik fél részéről a mai napig nincs válasz" - írták.
    A három délvidéki magyar pártelnök úgy véli, jó volna, ha Szerbiában az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészületeinek szakaszában pont kerülne a közös történelemnek e sötét fejezeteire. A történelmi tények végleges megállapításával létrejönnének a feltételek a közös parlamenti határozat elfogadásához a kölcsönösen elismert bűnökről, valamint a köztársasági elnökök, parlamenti elnökök és kormányfő által aláírandó közös történelmi megbékélési nyilatkozathoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?