A Magyar Gárda Faddon - "a rendtől nem kell félni"

Fadd |

<p><span class="content_blog_lead" style="font-weight: bold;">Fadd nagyközség lakóinak együttélési szabályzatát mutatták be szombaton a Tolna megyei település falunapján, amelyre a Magyar Gárda és a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesületének tagjait is meghívták. </span></p>

A szabadság, a tulajdon, a személyi biztonság, az elnyomatással szembeni ellenállás joga alkotmányos jogok, s ezen jogok tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége - ismertette Klárikné Kovács Éva óvónő a szabályzat bevezetőjében. „Fadd nagyközség a legutóbbi időkig a nyugalom szigete volt. Ez a nyugalom eltűnőben van (...). Rajtunk múlik, hogy milyen lesz a jövőnk” - mondta.

Fodor József helyi képviselő, akiről hozzászólása előtt külön is kiemelték, hogy maga is cigány származású, a falunapon arról beszélt: szerinte egy nemrég odeköltözött család miatt borult fel a megszokott nyugalom, és vált mindennapossá a fenyegetés Faddon, mert ők azok, akik „törvényen kívül érzik magukat, és az egész falut terrorizálják”. Fodor József felolvasta a település szabadságon lévő polgármesterének levelét, aki úgy fogalmazott: ha tényleg jön a Magyar Gárda, akkor „Isten hozta” őket.

„Legyetek üdvözölve Faddon, a rendtől nem kell félni” - szögezte le levelében Fülöp János polgármester. Szólt az egybegyűlt több száz jelenlévőhöz a Magyar Gárda alapító tagja, Szilárd István is, aki hangsúlyozta: „senki ellen nem vagyunk, azokért vagyunk, akik ránk szorulnak”. Utalt rá, hogy a rendőrség kezdeti szembenállása a szervezetük iránt változóban van, mint mondta: „ami itt van, az a rendőrség szolidaritásával történik”. A mintegy 150 taggal jelenlévő Magyar Gárda és a 40 motorral érkezett motoros egyesület ezt követően rendőri biztosítás mellett végigvonult a település utcáin, ismét felolvasták az együttélési szabályzatot, majd a Hősi emlékműnél koszorút helyeztek el. A rendezvény a bejelentés szerint tábortűzzel, közös vacsorával folytatódik éjfélig.

Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán pénteken kiadott közleményében arra kérte Faddnak a Fidesz, a KDNP és Faddi Polgári Egyesület színeiben mandátumot nyert polgármesterét, alpolgármesterét, valamint képviselő-testületét, hogy az általuk „Prikezsia Gárdának” nevezett Magyar Gárda által meghirdetett Faddi Falunapon részvételükkel „ne legitimálják a magyar állampolgárokat megosztó, mesterségesen viszályt szító rendezvényt”.

Orbán Viktort a Fidesz-MPSZ elnökét és Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét pedig arra kérte, hogy a falunapot kezdeményező képviselőik magatartását vizsgálják meg. „Nem elég szavakban elhatárolódni a Prikezsia Gárdától, tegyék világossá, hogy képviselőik és ezzel pártjuk semmilyen szinten és témában sem vállal közösséget a demokrácia, magyarok és cigányok békés együttélésének ellenségeivel” - tette hozzá Kolompár Orbán.

Csoportos garázdaság és több rendbeli súlyos testi sértés kísérlete ügyében indított vizsgálatot a Szekszárdi Rendőrkapitányság a Tolna megyei Faddon - tájékoztatta a kapitányság sajtóreferense még április 28-án az MTI-t. A nyomozás ismeretlen tettesek ellen indult, akik egy gyújtogatást követően a faddi Mátyás király utcában több személyt tettleg bántalmaztak, magatartásukkal megbotránkozást és riadalmat keltve a jelen lévőkben - közölte Buda Bernadett.

A rendőrkapitányság eljárást folytat azok ellen az ismeretlen elkövetők ellen is, akik ezt megelőzően a csoportos garázdaságot kiváltó gyújtogatást elkövették, amikor égő flakont dobtak az egyik családi házra - tette hozzá akkor a sajtóreferens.
(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?