A magukat szíriainak valló migránsok mintegy 30 százaléka nem szíriai

Berlin |

<p>A magukat szíriainak valló migránsok mintegy 30 százaléka valójában nem szíriai - mondta pénteken Berlinben a német belügyminisztérium szóvivője.</p>

Tobias Plate szerint azok közül a bevándorlók közül, akik regisztrációjuknál azt mondják magukról, hogy Szíriából érkeztek, valójában nem mindenki onnan származik, körülbelül egyharmaduk hamisat állít magáról. A szóvivő ugyanakkor elismerte, hogy e kijelentését nem tudja pontos statisztikai adatokkal alátámasztani, ez a szám csupán a regisztráció helyszínén működő hatóságoknak - elsősorban a rendőrségnek és az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) - a becslésén alapul.     Thomas de Maiziere német belügyminiszter egy sajtóértekezleten elmondta: számos szíriai útlevél hamisnak bizonyul, sok migráns, aki szíriainak vallja magát, egy szót sem tud arabul.     Németországba soha nem látott mértékben áramlanak be a bevándorlók, különösen azután, hogy Berlin bejelentette, szíriaiakat nem fog visszatoloncolni abba az országba, ahol beléptek az EU területére, ügyüket pedig gyorsított eljárással kész elbírálni. Az idén Németország 800 ezer menedékkérőre számít, tavaly csak mintegy 200 ezer volt a számuk. Januártól július végéig 256 938 bevándorló nyújtott be menedékkérelmet Németországban, közülük 55 587 mondta magáról azt, hogy szíriai. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?