A liberálisok mennybemenetele

London. Kettős vereséggel felérő vegyes eredményt hozott a tegnapi végleges adatok szerint a kormányzó brit Munkáspárt szempontjából két, országos jelentőségűvé vált időközi parlamenti képviselői választás.

London. Kettős vereséggel felérő vegyes eredményt hozott a tegnapi végleges adatok szerint a kormányzó brit Munkáspárt szempontjából két, országos jelentőségűvé vált időközi parlamenti képviselői választás. Egyben a hagyományosan harmadik legnagyobb brit politikai erő, a liberálisok óriási mértékű előretörését is jelezte mind a Labour, mind a konzervatívok rovására.

Birmingham és Leicester egy-egy választókerületében kellett megújítani a mandátumokat. Mindkét térség évtizedek óta a Munkáspárt hagyományos és szilárd bázisa volt, a legutóbbi, 2001-es parlamenti választásokon is még mind a két Labour-képviselőjelölt igen jelentős szavazattöbbséggel jutott be a londoni parlamentbe. A csütörtöki időközi választásokon azonban a leicesteri választókerületben a Liberális Demokrata Párt jelöltje, Parmjit Singh Gill simán utasította maga mögé a Labour-jelöltet, Birminghamben pedig a kormánypárti jelölt a három nagy pártra leadott, összesen 18 ezer voksból alig 460-as szavazattöbbséggel, éppen hogy megtartotta a Labournek a választókerületet. A konzervatívok mindkét helyen a harmadik helyre szorultak vissza. Londoni kommentárok szerint az eredmény ismét felszítja a vitát a Munkáspárton belül arról, hogy az iraki háború miatt megkopott népszerűségű Tony Blairrel kell-e megvívni az egy év múlva esedékes országos parlamenti választást. Valószínű az is, hogy a két eredmény Michael Howardnak, a konzervatívok tavaly novemberben megválasztott új miniszterelnök-jelöltjének a jövőjével kapcsolatban is kérdéseket fog felvetni. Az országos feltűnést keltő eredményekből sok liberális azt a következtetést vonja le, hogy 2009-ben akár kormányt is alakíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?