A korábban vártnál is magasabban tetőzhet a Duna Budapestnél

Budapest |

<p>A magyar fővárosban a korábban várt 875 centiméterrel szemben 885 centiméteren tetőzhet a Duna vízszintje hétfőn nap közben az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) friss adatai szerint; délelőtt összeül a szervezet tudományos tanácsa. A folyó vízszintje négy óra alatt további 9 centiméterrel, 699 centiméterre emelkedett a fővárosban. Az eddigi legnagyobb, 2006-ban mért szintet hétfőn 25 centiméterrel haladhatja meg a vízállás.</p>

Csütörtökön délelőtt összeül az OMIT Tudományos tanácsa, amelyet a 2000. évi rendkívüli tiszai árvízvédekezés alkalmával hívtak össze először a védekezés kritikus helyzeteinek elemzéséhez és a szükséges megelőző, illetve operatív beavatkozások döntéseinek előkészítéséhez. A testület javaslattevő, véleményező szerepet tölt be az OMIT mellett - írta a szervezet.

Megjegyzik: az ár várható levonulása az emberi erőforrások és a technikai eszközök bevetésének köszönhetően előreláthatólag sehol nem okoz majd kritikus, kezelhetetlen helyzetet.

A legutóbbi vízjelentés szerint a Duna 4 óra alatt Nagybajcsnál is 9 centimétert emelkedett, így a vízállás a Győr-Moson-Sopron megyei településnél 786 centiméter, a tetőzést pedig 900 centiméter körül várják, amely 25 centiméterrel haladja meg a 2002-ben mért legnagyobb vízállást.

A folyó Komáromnál 14 centimétert emelkedve 684 centiméteren áll, Esztergomnál a vízmérce legutóbb 630 centiméteres vízállást jelzett, Nagymarosnál pedig 563 centimétert.

Az OMIT tájékoztatása szerint már 707,7 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon. I. fokú védekezés van 371,7 kilométeren (a Dunán Budapest alatt Ercsitől az országhatárig, a Marcal középső szakaszán).

II. fokú védekezés van 82,4 kilométeren (a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Érdig, a bal parton Soltig), és III. fokú a védekezés 62,4 kilométeren (a Rába Győr-Árpási, Győr-Koroncói szakaszán, a Marcal Győr-Koroncói, valamint a Koroncó-Mórichida árvízvédelmi szakaszán).

Rendkívüli védekezés folyik 191,2 kilométeren (a Győr-Moson-Sopron megye területén a Duna-menti és Mosoni-Duna menti, Komárom-Esztergom megye és Pest megye Budapest feletti területén a Duna-menti állami védvonalakon). A védekezésben 13 önkormányzat vesz részt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?