A kínai elnök biztos az új Selyemút jövőjében

Peking/Madrid |

<p>Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette hétfőn az Egy övezet, egy út elnevezésű pekingi nemzetközi fórum befejezésekor: minden oka megvan arra, hogy biztos legyen az új Selyemút létrehozására tett erőfeszítések sikerében.</p>

"A békéhez és a gazdagsághoz vezető út megépíthető, ha mindenki, aki érdekelt benne, közös erőfeszítéseket tesz, bár a megvalósítás még messze van" - mondta Hszi újságírók előtt.

A kétnapos csúcstalálkozónak számos eredménye van - az elnök több mint 270-ről beszélt -, és szerinte általános az egyetértés a résztvevők között, akik közös záró közleményt adtak ki. Az Egy övezet, egy út elnevezésű szabadkereskedelmi együttműködés nem ideológiai alapokra épül, és nyitott minden országra, kezdve Eurázsia országaival, célja a globalizáció egyensúlyba hozása, és segíteni a fenntartható, környezetkímélő fejlesztést, az emberek közötti közvetlen kapcsolatokat - tette hozzá. 

Hatvannyolc ország, illetve nemzetközi szervezet írt alá különböző megállapodásokat Kínával az Egy övezet, egy út keretében. 

"Egyetértünk abban, hogy együttműködésünk legfontosabb eleme a könnyű kapcsolódás lehetősége, össze kell kapcsolnunk minden szárazföldi és tengeri utat egymással, szélesíteni kell ezeket a csatornákat, újszerű megoldásokat kell kitalálni, csökkenteni a fenntartási költségeket. Ezenkívül megállapodtunk abban, hogy kiépítünk egy stabil és fenntartható, ellenőrizhető kockázatokkal járó pénzügyi rendszert az Egy övezet, egy út nevű fejlesztés számára" - jelentette ki Hszi Csin-ping.

A zárónyilatkozat szerint a fórumon - 30 ország képviseletében - részt vett vezetők támogatják egy szabályokra épülő, nyitott és többoldalú kereskedelmi rendszer kialakítását, amelynek a magja a már létező Kereskedelmi Világszervezet (WTO) lenne. Egyúttal arra kérték a párizsi klímavédelmi megállapodás aláíróit, hogy teljes egészében hajtsák végre azt. Ezzel valószínűleg leginkább Donald Trump amerikai elnöknek üzentek, aki hírek szerint fontolgatja, hogy esetleg felmondja a megállapodást hazája részéről. 

Kínának az volt a célja a csúcstalálkozón, hogy növelje nagyhatalmi státusát az Egyesült Államokkal szemben, amelynek elnöke azzal a jelmondattal nyerte meg tavaly a választást, hogy "Amerika az első".

Az Egy övezet, egy út program következő csúcstalálkozója 2019-ben lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?