A KGB 1991-ben megakadályozta a Raoul Wallenberg utáni kutatást

Stockholm |

<p>A volt szovjet titkosszolgálat, a KGB a múlt század kilencvenes éveinek elején megakadályozta a néhai Raoul Wallenberg svéd diplomata sorsával kapcsolatos levéltári kutatást - közölte Susanne Berger német kutató svéd külügyminisztériumi iratokra hivatkozva.</p>

Wallenberg a második világháború idején mintegy húszezer magyar zsidót mentett meg menlevelekkel és azzal, hogy védett házakban helyezte el őket. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, és moszkvai közlés szerint 1947 júliusában kivégezték. Későbbi tanúvallomások és dokumentumok alapján azonban valószínűsíthető, hogy az állítás nem igaz.
Húsz évvel ezelőtt egy nemzetközi bizottságnak engedélyezték, hogy szovjet börtöndokumentumokat vizsgáljon meg, de mint a moszkvai svéd nagykövetség 1991 szeptemberi jelentéséből kitűnik, a KGB leállította a szovjet különleges levéltárban végzett kutatást. Erről Anatolij Prokopenko, a levéltár igazgatója tájékoztatta a svéd diplomatákat.
Vagyim Birstein, a nemzetközi Wallenberg-bizottsággal együtt dolgozó orosz kutató szerint a KBG közvetlenül azután állította le a kutatást, hogy ő olyan dokumentumokat talált, amelyeken szerepelt Raoul Wallenberg neve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?