A jövőben segélyt kapnak a menekültek Görögországban

Athén |

<p>Ez év márciusától pénzügyi segélyt kapnak a Görögországban tartózkodó migránsok és menekültek, amelyből majd saját maguknak kell fedezniük élelmezésük költségeit - jelentette be hétfőn Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter a Szkai állami televízióban.</p>

Családonként ez az összeg egy euróval, vagyis 310 forinttal lesz kevesebb a görög családoknak juttatott hasonló támogatások minimumánál, és ennek megfelelően 399 eurót (123 700 forint) fog kitenni - mondta a tárcavezető, aki szerint az egy eurónyi különbségre alkotmányjogi okokból van szükség.

Eddig a menekülttáborokban elszállásolt illegális bevándorlókat segélyszervezetek, részben pedig a görög hadsereg és haditengerészet látta el élelemmel.

A tervezett segély azonban nem vonatkozik majd arra a mintegy 16 ezer menekültre, aki a görög égei-tengeri szigeteken létesített menekülttáborokban él. Ehelyett a görög kormány több kisebb tábor felállítását határozta el. Ezek építését már el is kezdték, hogy ezzel enyhítsék a nyomást a Híosz és Leszbosz szigeteki túlzsúfolt létesítményekre.

Muzalasz egyben elutasította a görög szigetlakók követeléseit, miszerint a menekülteket szállítsák a görög szárazföldre. Ez - a tárcavezető szerint - veszélyeztetné az EU-török migrációs egyezményt, és jóval nehezebbé tenné Görögország helyzetét. A tavaly áprilisban hatályba lépett menekültügyi megállapodásnak köszönhetően érezhetően apadt a török partokról Európába érkező migránsáradat. A megegyezés szerint automatikusan visszatoloncolják Törökországba azt, aki illegálisan érkezett Görögországba, és ott nem nyújt be menedékkérelmet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?