A helyszín még nem biztos

Budapest |

<p>Sólyom László köztársasági elnök november 29-ére javasolt informális találkozót Ivan Gašparovič szlovák államfőnek - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A magyar államfő azt javasolta szlovák kollégájának, hogy november 29-én találkozzanak, és a nyilvánosság előtti párbeszédet folytatva tekintsék át a szlovák-magyar kapcsolatok szélesebb összefüggéseit, a két ország viszonyát terhelő problémák gyökereit.</p>

A közlés szerint a találkozó időpontjára az utóbbi napok egyeztetései során több javaslat is felmerült, ezek azonban a szlovák félnek nem feleltek meg. A találkozó helyszínéről a diplomáciai gyakorlat szerint azt követően egyeztetnek a felek, ha az időpontban már megállapodtak. Ivan Gašparovič november 11-i lengyelországi látogatásán közös nyilatkozat kiadását javasolta Sólyom Lászlónak a szlovák-magyar kapcsolatok ügyében. A két ország államfője azért találkozhatott, mert a magyar államfő is részt vett a függetlenség napja alkalmából rendezett központi varsói ünnepségeken.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője november 12-én közölte az MTI-vel: Sólyom László a szlovák államfő által javasolt közös nyilatkozat helyett a két ország elnökének személyes találkozóját, az érdemi megbeszélést részesíti előnyben. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?