Külföld

A helyi koalíciók és függetlenek sikerét hozták a helyi önkormányzati választások Csehországban

A hagyományoknak megfelelően a különféle helyi koalíciók sikerét hozták a hét végi regionális önkormányzati választások Csehországban – derült ki a cseh statisztikai hivatal által vasárnap délelőtt közzétett végleges eredményekből.
author
MTI

2022. szeptember 25. 12:45

Csehország
- TASR/AP-felvétel

A 6400 csehországi település 62 500 önkormányzati képviselői mandátumából mintegy 44 ezret szereztek meg a sokszínű helyi koalíciók és független jelöltek.

A parlamenti politikai pártok közül már szintén hagyományosan a kereszténydemokrata KDU-ČSL volt a legsikeresebb, amely önállóan 2716 mandátumot szerzett. A második helyen a Polgármesterek és Függetlenek – Független Jelöltek (STAN-NK) koalíció végzett 1886 mandátummal. A szintén kormánykoalíciós Polgári Demokratikus Párt (ODS) 1600, az ellenzéki ANO pedig 1564 mandátumhoz jutott. A 2018-as önkormányzati választásokhoz viszonyítva a STAN, valamint a képviselőház kívüli szociáldemokraták és a kommunisták jelentős mandátumveszteséget könyvelhettek el.  Megerősödött viszont az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom.

Míg a kisebb településeken induló különféle koalíciók nagyon tarkák és politikailag besorolhatatlanok, addig a regionális központokban, a nagyobb városokban már az országos politikai erőmegoszlás szerint is értelmezhetőek az eredmények. Ezen a téren mérsékelten erősödött az ANO.

Az Andrej Babiš volt kormányfő vezette mozgalom a 14 csehországi régió központjaiból nyolcban győzött, míg a kormánykoalíció pártjai hatban beleértve az önálló régiónak számító Prágát is.

Kormánykoalíciós önkormányzati siker született a Morvaország fővárosának számító Brünnben, míg a morva-sziléziai Ostrava az ANO kezében maradt. Hogy ki fogja ténylegesen irányítani az egyes régiókat az azonban többnyire még kérdéses, mert gyakori eset, hogy a különféle helyi koalíciók kiszorítják a hatalomból a választási győzteseket.

A párhuzamosan megtartott részleges szenátusi választáson csak három jelölt szerzett most mandátumot, így a további 24 szenátori hely sorsa az egy hét múlva esedékes második fordulóban dől el. A kormánykoalíciós pártoknak 18, az ANO mozgalomnak 17 jelöltje lesz a második fordulóban. Függetlenül az eredménytől azonban már most biztos, hogy a kormánykoalíció továbbra is megtartja többségét a 81 tagú parlamenti felsőházban.  

Az önkormányzati választásokon a részvétel 46,1 százalékos, míg a szenátusi választásokon 42,7 százalékos volt.

Kormánykoalíciós és ellenzéki pártvezérek egyaránt elégedettségüknek adtak hangot. Elemzői vélemények szerint a hétvégi kettős voksolás az ellenzék, elsősorban az Andrej Babiš vezette ANO mozgalom mérsékelt sikerét hozta, de a reális politikai erőviszonyokat nem módosítja.  

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kocsma

Jövőre nagyobb bérpótlék járhat az alkalmazottaknak

Juraj Šeliga

Šeliga azt veti az SaS szemére, hogy nincs B terv

Peter Pellegrini

A Hlas képviselői a kormány leváltására fognak szavazni

alma k

Ne hámozzunk meg minden zöldséget és gyümölcsöt!

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

fd

KVÍZ: Narvál, okapi... Milyen állatokat rejtenek a következő nevek?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.