A hatalmon lévő pártok vezetnek Bosznia-Hercegovinában

<p>Az első hivatalos részeredmények alapján a hatalmon lévő nacionalista pártok vezetnek a vasárnapi bosznia-hercegovinai helyhatósági választásokon. Az 1992-95-ös háború befejezése óta negyedszer szólították az urnákhoz a hárommillió választásra jogosultat a balkáni országban, hogy 29 ezer jelölt közül megválasszák 149 helyi tanács tagjait és polgármestereit.</p>

A Központi Választási Bizottság (CEC) által közölt első hivatalos részeredmények szerint a szerb Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSD) 32, a muzulmán Demokratikus Akciópárt (SDA) 28, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) pedig 15 polgármesteri székhez jutott azokban a körzetekben, ahol az adott közösség többségben él.

Huszonöt településről nem érkeztek még adatok, a fennmaradó helyeken pedig kisebb pártok osztoznak. A CEC nem közölte, hogy az adatok a szavazatok hány százalékos feldolgozottságán alapulnak. A végeredményt harminc napon belül teszik közzé. Három órával a szavazóhelyiségek zárása előtt - 16 órakor - a részvételi arány 44,5 százalékos volt - közölte a CEC. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?