A harmadik út prágai apostola volt

Prága. Meghalt Ota Šik neves csehszlovák közgazdász, az 1968-as prágai tavaszként ismert csehszlovák kommunista reformmozgalom egyik meghatározó egyénisége.
A hatvanas években kezdődött csehszlovák gazdasági reformok atyjának tekintett Šik vasárnap hunyt el a svájci Sankt Gallenben, ahol 1969 óta élt emigrációban.

Prága. Meghalt Ota Šik neves csehszlovák közgazdász, az 1968-as prágai tavaszként ismert csehszlovák kommunista reformmozgalom egyik meghatározó egyénisége.

A hatvanas években kezdődött csehszlovák gazdasági reformok atyjának tekintett Šik vasárnap hunyt el a svájci Sankt Gallenben, ahol 1969 óta élt emigrációban. Három hét múlva lett volna 85 éves. Šik saját nyilatkozatai szerint meggyőződéses marxista közgazdászként kezdte karrierjét a II. világháború utáni Csehszlovákiában. Az ötvenes évek végén már – a Csehszlovák Tudományos Akadémia gazdasági intézetének igazgatójaként – kereste a „harmadik utat” a központosított, utasításos tervgazdaság, illetve a piacgazdaság között. A hatvanas években egy szakértői csoport Šik vezetésével kidolgozta a csehszlovák gazdaság átfogó reformját, amelyben megpróbálták a két gazdasági rendszert összekapcsolni. A Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása 1968 augusztusában azonban hamarosan véget vetett a demokratizálódási folyamatnak, s a gazdasági reformokat nem vezették be. Šik a szovjet tankok által megszállt Csehszlovákiából nyugatra távozott, s tartósan Svájcban telepedett le. Gazdasági szakértőként nyugaton is elismerést szerzett.

Az 1989-es rendszerváltás után három évig Václav Havel akkori csehszlovák államfő egyik legfőbb gazdasági tanácsadója volt, s jelentős szerepet vállalt az utasításos gazdasági modelltől a piacgazdaságra való áttérés koncepciójának kidolgozásában.

Šik tapasztalatait és elképzeléseit több könyvben is megírta. Közülük az egyik legismertebb A harmadik út, 1972-ben jelent meg. Václav Klaus cseh államfő karrierje a hatvanas években ugyancsak az Ota Šik vezette prágai akadémiai gazdasági intézetben kezdődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?