A Hamász vezetője azonnali fogolycserét szorgalmaz

A Hamász kész elengedni az összes túszt, amennyiben Izrael elengedi az összes általa bebörtönzött palesztin rabot – jelentette be szombat este Jahja Szinvár, a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista terrorcsoport vezetője.

A Hamász fegyveresei október 7-én indítottak meglepetésszerű támadást Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva.

Az iszlamisták mostanáig négy túszt engedtek szabadon, két amerikai állampolgárt, valamint két idős, izraeli nőt.

Szinvár egyúttal felszólította az ügyben érintett civilszervezeteket és intézményeket, igyekezzenek összeállítani egy listát az izraeli börtönökben lévő palesztin nőkről és férfiakról.

A palesztin foglyok elengedését szombaton a Hamász fegyveres szárnya, az Izzedín el-Kasszám Brigádok vezetője, Abu Obejda is követelte, cserébe a túszok szabadon bocsátásáért. Elmondta, az ügyben már történt kapcsolatfelvételt az izraeli hatóságokkal, hozzátéve: „lehetőség nyílt az egyezségre, de az ellenség megakadályozta”.

Szombaton több százan, az elhurcoltak rokonai tüntettek több izraeli városban, köztük Tel-Avivban, szeretteik azonnali kiszabadítását követelve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?