A Hamász támadásának színhelyeiről nevezte el újszülöttjét sok izraeli

izraeli-palesztin konfliktus

Az elmúlt hetekben a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i Izrael elleni támadásainak színhelyeiről nevezte el újszülöttjét több izraeli szülő – közölte a belügyminisztérium.

A tárca csütörtöki közleménye szerint negyvenöt kisbaba – 34 kisfiú és 11 kislány – kapta a Beri nevet, arról a Gázai övezet közelében található kibucról, ahol az egyik legsúlyosabb mészárlás folyt: nyolcvanöt lakosát ölték meg, harminc másikat feltehetőleg túszul ejtettek.

Az 1946-ban alapított kibucot annak idején Berl Kacnelzon munkás-cionista íróról (1887–1944) nevezték el, akinek héberül Beri volt a neve.

Az erő jelentésű Óz férfinevet az elmúlt hetekben negyvenkilenc fiú és egy lány kapta, a Nir Óz és a Nahal Óz kibucokról, ahol szintén gyilkoltak az iszlamista fegyveresek.

Nir Óz kibucban a négyszáz lakó közül mintegy harmincat gyilkoltak meg, és körülbelül hetvenet ejtettek túszul. A közlemény szerint nyolc csecsemő a Nir nevet kapta.

Három kislány a Nova nevet kapta a zenei fesztivál után, amelyen a Hamász terroristái a legutóbbi adatok szerint 364 embert mészároltak le.

Október 6-án és 7-én több mint háromezer ember vett részt a Tribe of Nova elnevezésű izraeli technozenei fesztiválon, a résztvevők mintegy 10 százaléka vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?