A Hamász még mindig mintegy 215 túszt tart fogva

izraeli-palesztin konfliktus

Izrael 39 bebörtönzött palesztin foglyot, 24 nőt és 15 tinédzsert engedett szabadon a Hamásszal kötött megállapodás részeként pénteken késő este.

A palesztinok szabadon bocsátására azután került sor, hogy pénteken a Hamász palesztin iszlamista szervezet által fogva tartott túszok közül 13 ember visszatért a zsidó állam területére. A Hamász összesen 24 túszt engedett szabadon pénteken, 13 izraeli állampolgárt, 10 thaiföldit és egy Fülöp-szigeteki vendégmunkást.

A The Times of Israel beszámolója szerint a szabadon engedett 13 izraeli túsz többsége jó fizikai állapotban van. Nyolc embert a Schneider Gyermekgyógyászati Központba szállítottak. Az orvosok előzetes vizsgálata alapján az intézmény azt közölte, hogy mind a nyolcan jó fizikai állapotban van.

A másik öt kiszabadult túszt, akik mind idős nők voltak, a Wolfson Medical Centerbe szállították. A kórház szerint néhányan „gyengék és kimerültek” voltak.

Mark Regev, az izraeli miniszterelnök külföldi médiával foglalkozó tanácsadója a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta: Izraelt nem lepte meg, hogy nem voltak amerikai állampolgárok a Hamász által szabadon engedett első túszcsoportban. „Ez nem ért mindek meglepetésként, tudtuk ugyanis, hogy a thaiak közvetlenül tárgyaltak Iránnal” – mondta. Regev szerint Irán képes volt befolyásolni a Hamászt, és tárgyalni tudott thai állampolgárok szabadon bocsátásáról.

Doron Spielman, az izraeli védelmi erők hivatalos képviselője szombat hajnalban arról beszélt, hogy a Hamász még mindig mintegy 215 túszt tart fogva a Gázai övezetben. Az illetékes szerint „sok esetben nem tudjuk, hogy meghaltak-e vagy élnek. Próbálunk hírszerzési információkat szerezni, de tudjuk, hogy többen közülük meghaltak”.

Ugyancsak Doron Spielman hajnalban bejelentette, hogy az izraeli hadsereg megtiltotta a Gázai övezet északi része lakóinak, hogy visszatérjenek otthonaikba a pénteken Gázában életbe lépett négynapos fegyverszünet idejére. „Több százezer szórólapot dobtunk le a Gázai övezet déli részén, valamint üzeneteket tettünk közzé a közösségi médiában arról értesítve a lakosokat, hogy Gáza északi része háborús övezet. Saját biztonságuk érdekében nem engedjük, hogy visszatérjen erre a területre” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?