A francia elnök hétfőn Moszkvába, kedden Kijevbe látogat

Emmanuel Macron

Emmanuel Macron francia államfő hétfőn Moszkvában találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel – jelentette be a párizsi elnöki hivatal pénteken.

A találkozók célja, hogy sikerüljön elkerülni az ukrajnai válság további súlyosbodását. Az orosz katonák ukrán határ menti összevonására válaszul az Egyesült Államok a héten úgy döntött, hogy további katonákat küld Európába szövetségesei védelmének megerősítése érdekében.

A francia államfő az elmúlt héten többször tárgyalt telefonon orosz és ukrán kollégájával, valamint Joe Biden amerikai elnökkel, hogy közvetítsen a felek között. Macron és tanácsadói számos magas rangú európai tisztségviselővel is egyeztettek a kialakult helyzetről.

Macron legutóbb 2019 nyarán találkozott személyesen Putyinnal a Franciaország déli részén található Fort de Brégançonban. A francia elnök 2020 tavaszán hivatalos volt Moszkvába, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az útját.

Az elmúlt órákban fokozódott a feszültség Ukrajna körül, miután John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: olyan információk birtokába jutottak, amelyek szerint Moszkva egy hamis videófelvétel bemutatását tervezi, amelyen „ukrán katonák” támadnának meg „orosz ajkú embereket az orosz szuverén területeken”, és ezzel ürügyet teremtenének az Ukrajna elleni katonai fellépés megindítására.

Kijev ennek ellenére látszólag nem aggódik túlzottan: Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtökön alacsonynak mondta a konfliktus jelentős eszkalálódásának kockázatát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?