A francia alkotmánytanács jóváhagyta a nyugdíjkorhatár emelését előíró, vitatott törvényt

A francia alkotmánytanács jóváhagyta a nyugdíjkorhatár emelését előíró, vitatott törvényt

A francia alkotmánytanács jóváhagyta pénteken a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 62-ről 64 évre emelését előíró törvénytervezet tartalmi részét, amely ellen az elmúlt negyedévben tizenkét alkalommal szerveztek a szakszervezetek utcai tömegdemonstrációkat. A testület ugyanakkor elutasította az ellenzéki baloldal által a reformról kezdeményezett népszavazási javaslatot.

A közlemény szerint a kilenc alkotmánybíró a reform egyes – másodlagos fontosságú – elemeit eltávolította, a 36 cikkből hatot, de a legvitatottabb elemét, a korhatáremelést jóváhagyta.

Az alkotmányossági vizsgálat volt az utolsó lépés a törvény kihirdetése előtt, amelyet így már a hétvégén megtehet a köztársasági elnök.

A baloldali ellenzéki pártok jelezték: a döntés ellenére folytatják a tiltakozó megmozdulást, s arra kérték Emmanuel Macron államfőt, ne hirdesse ki a törvényt. Marine Le Pen, a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetője úgy vélte, hogy „a nyugdíjreform politikai sorsa még nem pecsételődött meg”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?