A fosszilis tüzelőanyagok kivezetése szerepelhet a csúcs záródokumentumában

COP28

A fosszilis tüzelőanyagok „rendezett és igazságos” kivezetése szerepel a dubaji COP28 klímacsúcson részt vevő országok által megfogalmazandó végső közlemény második tervezetében.

A szövegtervezet amellett, hogy ajánlja az országoknak, hogy mielőbb, még ebben az évszázadban kivezessék gazdaságaikból a fosszilis tüzelőanyagokat, felszólítaná őket arra is, hogy hagyjanak fel újabb szénerőművek építésével.

Egy másik szövegtervezetben azonban nem említik a fosszilis tüzelőanyagok kivezetését.

Mindeközben Al Gore volt amerikai alelnök és Nobel-díjas klímaaktivista az AP hírügynökségnek adott interjújában élesen bírálta az olajszektort a szén-dioxid-kibocsátás miatt. Nem kímélte Szultán Ahmed el-Dzsabert, a COP28 klímacsúcs elnökét sem, kiemelve, hogy „az ember, aki az ENSZ klímacsúcsát vezeti, az egyik +legpiszkosabb+ olajvállalat élén áll”, az Abu Dhabi National Oil Company-re utalva.

„Az egyik legnagyobb és, számos mérce szerint, az egyik legkörnyezetszennyezőbb vállalatról van szó” – tette hozzá Gore, aki aláhúzta azt is, hogy személy szerint „rendes embernek” tartja Dzsabert, ám az olajvállalati elnöksége és a klímacsúcs védnöksége között „összeférhetetlenség áll fenn”.

Emlékeztetett arra is, hogy néhány éve az országok megegyeztek a metánkibocsátás 2030-ig történő csökkentésében, ám mint mondta, ezt a célt nem csak nem sikerült teljesíteni, de a metánkibocsátás azóta csaknem két százalékkal nőtt.

„Az éghajlati válság a fosszilis tüzelőanyagok válsága” – szögezte le. „Meg tudjuk oldani ezt a válságot, elejét vehetjük az átlaghőmérséklet további növekedésének, ha kivezetjük az olajat és a gázt. És tudom, hogy ez az, amit nem akarnak megtenni. Elismerem, hogy ez valóban kemény dolog, úgy értem, a globális világgazdaság még mindig 80 százalékban fosszilis tüzelőanyagokat használ” – fogalmazott Gore.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?