A finnek készülnek az elnökségre

Brüsszel. Az Európai Unió soros elnökségét júliusban átvevő Finnország féléves irányítása alatt is prioritás marad az EU napirendjén a Balkán helyzete, azon belül is a koszovói státusról folytatott tárgyalások.

Brüsszel. Az Európai Unió soros elnökségét júliusban átvevő Finnország féléves irányítása alatt is prioritás marad az EU napirendjén a Balkán helyzete, azon belül is a koszovói státusról folytatott tárgyalások. Helsinki megpróbál haladást elérni a francia és holland népszavazás negatív kimenetele miatt elakadt ratifikációjú alkotmányos EU-szerződés ügyében is. Erről tájékoztatott Matti Vanhanen finn miniszterelnök Brüsszelben.

Vanhanen a következő félév elnökségének előkészítése kapcsán jelezte, hogy az unió saját ügyeivel foglalkozó tevékenység egyik fő pontja az alkotmány kérdése lesz. A témát az EU-tagországok vezetői elvben már a június végi – még osztrák elnökség alatt zajló – találkozójukon áttekintik, de mind Manuel Barroso EB-elnök, mind az osztrák vezetés értésre adta már: nagyobb előrelépést egyelőre nem tartanak valószínűnek az ügyben. Miután Franciaországban és Hollandiában tavaly elbukott a ratifikáció, a két ország vezetése közölte, egyelőre nem tartja lehetségesnek a folyamat folytatását. Sőt: nemegy holland nyilatkozat egyenesen halottnak nyilvánította a szerződést. Az idei két elnökséget adó ország a hagyományosnál jóval szorosabban együttműködik az irányításban, közös prioritásokat állítottak fel. Ezek közé tartozik az uniós integrációban elérendő konkrét előrelépések mellett a csatlakozási tárgyalások érdemi előrevitele Horvátországgal és Törökországgal, az atomerőművek biztonsága, a környezet védelme, a kutatások és újítások ösztönzése EU-szerte, illetve további előrelépések az unió bevándorlással kapcsolatos politikájában. Finn részről kiemelten fontosnak tartják az éghajlatváltozás elleni küzdelmet is. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?