Nemcsak a szerelmét, hanem addigi életét is elveszítette egy fiatal lány

nehoda-laska-tragedia-mozog-roman-laura-autonedhoda-1.jpg

A tragédia néhány nappal karácsony előtt történt, és két család életét is tönkretette. Roman († 25) és Laura (22) közös jövőjüket tervezték, és csak élvezni akarták az életet. Egy szempillantás alatt veszítettek el mindent.  

Épp az autóban ültek a csehországi Holýšov környékén, amikor egy szembejövő jármű váratlanul áttért a sávjukba, a frontális ütközést már nem tudták megakadályozni. Romant a helyszínen halottnak nyilvánították, és a másik autóban ülő nyugdíjas is életét vesztette. Laura túlélte, de súlyos sérülései miatt ágyhoz kötött lett. Rengeteg segítségre van szüksége, hogy visszakaphassa az életét.

A tragikus baleset december 16-án történt a csehországi Holýšovban.

Laura édesanyja egy Csehországban élő képzett fodrásznő, akinek a családja Pöstyénből (Piešťany) származik. 

„Hozzám jöttek látogatóba. Vártam őket, és amikor már húsz perce késtek, aggódni kezdtem” – mesélte Gabika (43).  

A telefonos helymegosztásnak köszönhetően az édesanya ellenőrizni tudta, hogy a fiatal pár merre jár. Mikor észrevette, hogy egyhelyben állnak, hívni próbálta őket, de már hiába. Autóba ült, és eléjük indult. A nőt a rendőrség már útközben megállította, és közölték vele a szörnyű hírt. A veje haláláról csak aznap este szerzett tudomást a médiából. 

„A világon bármit megadnék, hogy a kislányom meggyógyuljon. Most olyan, mint egy hároméves, akinek mindenről csak homályos emlékei vannak” – magyarázta gyermeke helyzetét.  

Az anyának éjjel-nappal gondoskodnia kell a lányról. 

„Laura még mindig a kórházban van. Először beszélni sem tudott, de mára ez már javult. A baleset időpontjáig vannak csak emlékei. A feje bal oldalát érte az ütés, ami miatt hétórás műtéten kellett átesnie. Az arcát rekonstruálni kellett, és a bal szemére megvakult” – sírta el magát a nő.  

Gabika nagyon szeretné, ha kislánya egyszer olyan lenne, mint amilyen a baleset előtt volt.

„A lányomnak több helyen és sérült az agya, ami miatt gond van a rövidtávú memóriájával. Az előző napra sosem emlékszik, és azt is nehezen idézi fel, hogy mi történt aznap reggel” – mesélt lánya állapotáról.

A fiatal lány kórházban van és rehabilitációra szorul.

Laurának napi rehabilitációra van szüksége, ami nélkül esély sincsen állapota javulására – mindez azonban rengeteg pénzbe kerül. 

„Minden nap át kell mozgatnia az egész testét. Jelenleg egy plzeňi kórházban van, és szeretnénk, ha Berounba kerülne. Sok minden más mellett a rehabilitációt is nekünk kell majd fizetnünk. Jó emberek segítsége nélkül erre sajnos nem vagyunk képesek. Bármit megteszek, hogy visszakaphassam az én Laurámat” – mondta az elszánt édesanya.  

Az anyagiak hiánya az, ami visszatartja őket. Az anya dolgozni sem tud, hiszen lányának folyamatosan szüksége van a segítségére. Mégsem ez aggasztja a leginkább. Retteg, hogy mi történik majd, amikor a lánya rájön, hogy örökre elvesztette élete párját.  

 

Laura és Roman
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?