A Felvidékről kitelepítettek találkoznak Bonyhádon

Szekszárd |

<p>A Felvidékről elszármazottak találkoznak pünkösd hétfőn Bonyhádon, a felvidéki magyarok kitelepítésének 68. évfordulóján.</p>

"Édesapám Udvardról, édesanyám Tardoskeddről érkezett 1948. március 15-én, száz évvel az 1848-as forradalom kitörése után a Tolna megyei Mőcsény községbe" - idézte fel családtörténetét Kolozsiné Gergely Cecília, a bonyhádi Felvidékiek Egyesületének elnöke az MTI-nek. 

"A nagyszüleim sokáig féltek beszélni a kitelepítésről, szüleim mesélték el, milyen volt szülőfalujukat elhagyni, több családtagjuk a Felvidéken maradt. Indulásuk reggelén misével búcsúztatta őket falujuk népe" - fűzte hozzá.

A második világháború után kötött csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény alapján 1947-ben és 1948-ban 23 ezer magyar család érkezett Magyarországra a Felvidékről.  A felvidékieket elsőként a Nyírségben és Békés megyében, a szintén kitelepített szlovákság helyére telepítették le, de sokaknak nem jutott hely, így Tolna, Baranya megyébe is kerültek felvidéki magyarok - emlékeztetett az egyesület elnöke. Tolna megyében 680 család, csaknem háromezer ember talált új otthonra. A Völgységben 22 település adott otthont 33 felvidéki községből érkezett magyarnak.

A bonyhádi egyesület 1998 óta évente pünkösd hétfőn rendezi meg a találkozókat a völgységi városban, amelyre ezúttal Tolna, Baranya, Komárom-Esztergom és Pest megyei településekről érkeznek egykori kitelepítettek és leszármazottaik. Az országban szétszóródott felvidékiek számára Bonyhád a találkozások központja - mondta a egyesület vezetője.

A találkozó résztvevői római katolikus misén emlékeznek meg a kitelepítésről és megkoszorúzzák a Völgységi Múzeum falán elhelyezett emléktáblát; az egyesület kórusa felvidéki nép- és műdalokat énekel, köztük megszólal az A csitári hegyek alatt és a Krasznahorka is.

A civil szervezet elnöke arról is beszámolt, hogy egyre több testvérkapcsolat alakul ki felvidéki és magyarországi települések között, amelyeket rokoni szálak fűznek össze. Legutóbb a Pozsony mellett fekvő Fél község és a Tolna megyei Mórágy lépett egymással ilyen kapcsolatra. Deáki és Kakasd, Zomba és Alsószeli, illetve Tardoskedd és Bonyhád már régebben testvértelepülései egymásnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?