A felvidéki magyarság helyzetéről rendeztek vitát Strasbourgban

Strasbourg |

<p>Berényi Józsefet fogadta az Európai Parlament szeptemberi plenáris ülésén a Gál Kinga vezette Kisebbségi Munkacsoport.</p>

Az Európai Parlament Magyar Néppárti Képviselőcsoportjának sajtóközleménye szerint a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság helyzetét és a szlovák kormányzat kisebbségekhez való hozzáállását európai kisebbségvédelmi összefüggésbe helyezve ismertette az EP-képviselőknek. Az érdekfeszítő beszámoló után az ülés számos résztvevője elfogadhatatlannak tartotta az uniós polgárokkal szembeni nyelvi és állampolgárság szerinti hátrányos megkülönböztetést.

Berényi József előadásában sajnálatát fejezte ki, hogy az az európai nemzetközi intézményrendszer, amely a kilencvenes évek során a nemzeti kisebbségek védelmére épült ki, ma már nem tud hatékonyan fellépni olyan országokkal szemben, amelyek nem veszik figyelembe a kisebbségek védelmében megfogalmazott javaslatokat. Az Európai Unió által feltételül szabott koppenhágai kritériumok betartatása és a csatlakozás utáni követése ugyancsak elengedhetetlen lenne a kisebbségi közösségek számára.

Berényi kiemelte, hogy a jogi kérdések mellett a legfontosabb a kölcsönös bizalom kérdése. Bizalom egy ország saját állampolgárai, illetve a szomszédos országok és népek iránt. A bizalom hiányát ugyanis semmilyen jogi dokumentum nem pótolhatja, az viszont szükséges a megoldás megtalálása érdekében. Az elnök rámutatott arra is, hogy Európában egyre több helyen lépnek fel - nagyon helyesen - a kisebbségeket ért gyűlöletbeszéd ellen, legyenek azok szexuális kisebbségek vagy éppen a romák, miközben elhallgatják vagy tolerálják, ha a gyűlöletbeszéd nemzeti kisebbségekre vonatkozik. Ezen ellentmondás felszámolása érdekében európai szinten kell fellépni.

A kettős állampolgárság szlovákiai ügyét is felvető előadásra reagálva Francois Alfonsi francia zöld képviselő úgy fogalmazott, hogy az állampolgárság kérdése alapvető szabadságjog minden ember számára. A kollektív bűnösség ellen szólalt fel Bernd Posselt bajor néppárti képviselő, aki rámutatott, hogy az az állam, amely árt kisebbségeinek, tulajdonképpen saját magának árt. Emlékeztetett, hogy nem lehetnek első és másodrendű állampolgárok egy adott országban. Véleménye szerint a valóság ugyanakkor ma az, hogy a nemzeti kisebbségeket sok helyen még mindig másodrendű módon kezelik Európában.

A nyelvhasználat kérdését érintve, a finnországi svédek közgyűlésének főtitkára, Markus Österlund kiemelte: "Egy kisebbségi nyelvet beszélni és beszélni hagyni nem teherként kell megjelenjen a többségi társadalom szemszögéből, hanem mint lehetőség és kulturális érték, amely hosszú távon anyagilag is megtérül". "Hiszen a nyelv elsősorban nem kommunikációs eszköz, hanem az identitás része" - fogalmazott.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő zárszavában felhívta a munkacsoport tagjait és az őshonos kisebbségi szervezetek képviselőt, hogy készítsenek egy közös akciótervet annak érdekében, hogy változtassanak az Európai Unió magatartásán az őshonos kisebbségek irányában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?