A fejkendőügy hullámai

Párizs. Komoly nyugtalanságot és felháborodást váltott ki Franciaországban a hír, hogy emberrablók fogságába került Irakban két francia újságíró. A kormány a túszok azonnali elengedését követeli.

Az al-Dzsazíra katari arab hírtelevízió szombaton este közölte, hogy a magát Iraki Iszlám Hadseregnek nevező csoport fogságában van Christian Chesnot, a francia közszolgálati rádió, valamint Georges Malbrunot, a Le Figaro és az RTL kiküldött tudósítója. A két újságírónak augusztus 20-án veszett nyoma, az utolsó információ az volt róluk, hogy Bagdadból Nedzsefbe készültek. A francia rádió és a Le Figaro szerkesztőségének illetékesei azt hangsúlyozták: örömteli, hogy az emberrablók üzenetéből az derül ki, hogy a két újságíró életben van. Ugyanakkor komoly nyugtalanságuknak adtak hangot, mivel az Iraki Iszlám Hadsereg nevű szervezet volt az, amely közölte: fegyveresei ejtették túszul, majd ölték meg Enzo Baldoni olasz újságírót. A terrorista csoport azt követeli, hogy Franciaországban 48 órán belül vonják vissza azt a törvényt, amelynek alapján a muzulmán lányok nem viselhetik a vallásuk által előírt fejkendőt az franciaországi iskolákban. Az idén márciusban nagy többséggel elfogadott törvény a vallási jelképek feltűnő viselését tiltja, a jogszabály szeptember másodikán lép hatályba. A francia külügyminisztérium már felszólította az emberrablókat, hogy azonnal engedjék szabadon a két újságírót. Ezzel egy időben közölték, minden korábbinál komolyabb mértékben mozgósították a bagdadi francia nagykövetséget és a francia hatóságokat. A Franciaországban működő iszlám szervezetek – köztük azok is, amelyek annak idején keményen felléptek a fejkendő viselését tiltó törvény ellen – a lehető leghatározottabban elhatárolódtak az iraki iszlám csoport akciójától. Az újságírók elrablását „méltatlan és gyűlöletes tettnek” minősítették és elutasították, hogy külső erők szóljanak bele a franciaországi iszlám és a francia köztársaság vitájába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?