A Fehér Ház a végsőkig kitartana Ukrajna mellett

zelenszkij biden

Az Egyesült Államok mindvégig kitart az Oroszország indította háborúban védekező Ukrajna mellett, akármennyi ideig tart is – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának kommunikációs koordinátora csütörtökön.

John Kirby újságíróknak tartott évzáró sajtóbeszélgetésén arra is kitért, hogy olyan szállítási útvonalat alakítottak ki Ukrajna felé, amely lehetővé teszi, hogy az amerikai és egyéb katonai támogatások korábban nem tapasztalt gyorsasággal jussanak el az ukrajnai hadszíntérre.

Az ukrán elnök amerikai kongresszusban mondott szavaira - miszerint azok a katonai eszközök, amelyeket a Nyugattól kapnak, nem elégségesek Ukrajnának - John Kirby azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij világosan beszélt, amikor további katonai eszközök szállítását sürgette. A szóvivő szerint ez érthető, hiszen egy ilyen helyzetben bármelyik elnök a lehető legtöbbet szeretné megkapni a lehető leggyorsabban. „Az Egyesült Államok ebből ki fogja venni a részét” – fogalmazott a nemzetbiztonsági tisztviselő.

Azt is megerősítette, hogy amerikai értesülések szerint Észak-Korea az elmúlt hónapban katonai tüzérségi eszközöket szállított a katonai magánvállalkozásként működő orosz Wagner csoport számára, és – John Kirby szavai szerint – Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb mértékben támaszkodik a csoportra az ukrajnai katonai műveletek során. A magánhadsereg ukrajnai tevékenységének finanszírozására havonta 100 millió dollárnyi összeget fordít az orosz állam, és amerikai becslések szerint a szervezet mintegy 50 ezer fegyverese, köztük börtönből toborzott elítéltek is részt vesznek a harcokban Ukrajna keleti részén – tette hozzá Kirby. Elmondta azt is, hogy a Wagner csoportra korábban bevezetett szankciókat kiterjesztik.

Republikánus képviselők ugyanakkor szerdán bírálták az újabb amerikai katonai támogatások egyes elemeit és annak formáját. Thomas Massie, Kentucky állam képviselője közösségi oldalán az Egyesült Államok költségvetésében szereplő 45 milliárd dollárnyi jövő évi ukrajnai támogatás miatt hangoztatott kifogásokat. Üzenetében azt a kérdést tette fel, hogy miért kellett az Ukrajna támogatásáról szóló összeget abba a törvénybe rejteni, amely a költségvetési nehézségek miatti kormányzati lezárást hivatott megelőzni, és miért sorolódik a floridai hurrikánkárok helyreállítására szolgáló segélyalap elé. Andy Biggs arizonai képviselő pedig megismételte a republikánusok által többször is hangoztatott kitételt, miszerint nem fognak belemenni több üres csekk elfogadásába Ukrajna számára.

Ezzel szemben a szenátusi republikánusok vezetője Mitch McConnell szenátor szerdán úgy nyilatkozott, hogy a republikánusok többsége számára is első számú prioritás a szükséges támogatást megadni Ukrajna számára.

Csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be orosz gazdasági érdekeltségek ellen: ezúttal tengerészeti, haditengerészeti cégeket, az orosz állam számára beszállító, többségében orosz vállalatokat vett fel a szankciós listára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?