A fegyvergyártás növelésére szólított fel Kim Dzsong Un észak-koreai vezető

Kim Dzsong Un

Nagyobb termelésre szólította fel az észak-koreai fegyvergyárakat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, aki a héten kezdődött gyárlátogatásai során több fegyvert maga is kipróbált – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap.

A csütörtöktől vasárnapig tartó programsorozat keretében Kim hangsúlyozta, hogy egyebek között több rakétamotorra és tüzérségi ágyúra van szükség az ország védelmi kapacitásainak növeléséhez.

Dél-koreai elemzők nem zárják ki, hogy Phenjan a fegyvergyártás fokozásával Oroszország ukrajnai háborújához is segítséget kíván nyújtani, jóllehet az ilyen jellegű állításokat Phenjan és Moszkva tagadja.

Az ázsiai országban nemrég, a koreai háború lezárásának 70. évfordulója alkalmából nagyszabású katonai parádét rendeztek, melyen részt vett Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is.

A KCNA beszámolója szerint Kim Dzsong Un elvitte Sojgut az ország legújabb fegyvereit felvonultató kiállításra is. Az erről készült fotókon az látható, amint rakéták mellett sétálnak. A bemutatón jelen voltak a kommunista állam nemzetközi szankciók hatálya alá eső ballisztikus rakétái, köztük a Hvaszong-18-as típus is. Az egyik felvételen szakértők szerint egy új fejlesztésű észak-koreai drón is látható volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?