A drogkartellek elleni harcra szólított fel mexikói látogatásán Ferenc pápa

Morelia |

<p>A drogkartellek elleni harcra szólított fel kedden Ferenc pápa a mexikói drogháború által súlyosan érintett Michoacán szövetségi állam fővárosában.</p>

A katolikus egyházfő a 600 ezer lakosú Morelia stadionjában arra buzdította a társadalmat, hogy ne hajtson fejet az erőszak és a korrupció előtt, a helyi katolikus egyház képviselőitől pedig azt kérte, hogy ne "bújjanak meg" a sekrestyékben.    A pápa szerint nagy a "belenyugvás kísértése" azokon a helyeken, ahol "az erőszak, a korrupció, a kábítószer-kereskedelem, az emberi méltóság megvetése és a szenvedéssel és bizonytalansággal szembeni közöny az úr". Mint hozzátette, ez a belenyugvás fékezi az embereket, és hátráltatja a kockázatra és a változásra való hajlandóságot.    A 79 éves egyházfő mintegy 22 ezer fős hallgatósága túlnyomórészt katolikus papokból és lelkészekből állt.    A Mexikóvárostól nagyjából 300 kilométerrel nyugatra található Michoacán szövetségi állam a mexikói drogháború egyik fő színtere, ahol több hírhedt bűnbanda is tevékenykedik.    Mexikóban az utóbbi tíz évben nagyjából 100 ezren vesztették életüket a kábítószerrel kapcsolatba hozható erőszakcselekményekben.    A katolikus egyházfő Michoacán szövetségi államban a nap folyamán még fiatalokkal is találkozik, és helyi idő szerint este tér majd vissza Mexikóvárosba, ahonnan szerdán a világ egyik legveszélyesebb településének számító Ciudad Juárezbe utazik, és ezzel befejezi hatnapos mexikói látogatását.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?